BRÉKING

Ocon vagy Vergne lehet Maldonado csapattársa a Lotusnál?

A Lotus F1 Team vasárnap késő este bejelentette, hogy Pastor Maldonado a harmadik szezont is megkezdheti majd náluk 2016-ban. Bármelyik pillanatban hivatalossá válhat az is, hogy a Renault újra átveszi az istállót, és habár Cyril Abiteboul szerint nem feltétlenül kell nekik francia versenyző, vélhetően gall kapja a második ülést.

A Renault Sport F1 ügyvezetője az RMC Sportnak és a Canal+ számára is elmondta, Grosjean távozni fog, nem tárgyaltak vele, és „nem feltétlenül” kell nekik francia versenyző attól függetlenül, hogy lesz gyári csapat. Utóbbi azért erősen kétséges, valakinek vinnie kell a nemzeti trikolórt, így két név merült fel a paddockban: a Ferrari-fejlesztő Jean-Eric Vergne és Esteban Ocon.

Grosjean a Ferrari reményében vált a Haasra, abban bízva, hogy 2017-ben esélyes lehet Raikkonen helyére – amennyiben a finn távozik. Maldonado 50 millió PDVSA-dollárja pedig jól jön Enstone-nak, amíg nincs biztos háttér a gyári csapat felállásával. Vergne a Ferrari szimulátorában dolgozik, közben a Formula E-re is jut ideje a DS Virgin Racing csapatnál. JEV tapasztalt, több szezont töltött a Toro Rossónál, pótolni tudná a Grosjean távozása miatt keletkezett űrt.

Ha JEV mégsem tudna jönni valamilyen oknál fogva, akkor Ocon lehet a befutó. Ocont a Mercedes támogatja, és a két gyártó nyitott az együttműködésre a jövőben a motorok terén. Volt egy olyan vad elképzelés is, hogy a Lotus jövőre még nem váltana motort – a Renault érkezésétől függetlenül -, és akkor Ocon még inkább passzol képbe. A Mercedes-motor „átemblémázására” nincs nagy esély, mert a Renault nem akar egy évet a parlagon, tesztpadon tesztelni, és a német márka sem erőltetné a dolgot.

//

Egyedi LCD-üzenet a holland számára - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Monday, 21 September 2015

UPDATE: Grosjean és a Haas megállapodását a Japán GP után jelenthetik be, írja a Motorsport.com, a francia ugyanis jelezte a főnökeinek: ha a hó végéig nem tisztázzák a dolgot a Renault-val, akkor továbbáll. Ugyan a szerződést még nem írta alá, minden jel arra mutat, hogy a Lotus kifutott az időből. „Kár, hogy nem tudtunk beszélni erről, de lehet, kifutottunk az időből”- mondta Abiteboul. „Minden az időzítésről szól. Romain remek versenyző, remek csapatot érdemel.” Megjegyezte, nincs nemzeti kötöttség a csapatnál, a Renault nemzetközi márka, de határozottan kellene egy kis francia vonal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel már 3 győzelemnél jár első ferraris évében: ne vonjunk párhuzamot Schumacherrel
Következő cikk A Forma–1-es versenyzők kapcsolata a focival: kik játszanak, és kinek melyik a kedvenc csapata?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország