Ocon szerint az autó ennél jóval többet tud

megosztás
hozzászólás
Ocon szerint az autó ennél jóval többet tud
Szerző:
, Szerkesztő
2020. júl. 5. 19:00

A Renaultban első futamát teljesítő Esteban Ocon szerint a mai tempójuk jóval erősebb volt, mint amit az időmérőn mutattak, de valamit muszáj kezdeniük az időmérőkön, hogy megkönnyítsék saját dolgukat.

Esteban Ocon a mai Osztrák Nagydíj első felét az Alfa Romeókkal és a Haasokkal küzdve töltötte, ami nem feltétlenül hízelgő a Renault számára. Amikor azonban beindult a káosz egyre feljebb tudott kapaszkodni és végül a nyolcadik helyre tudta behozni az autót. A futam után így értékelt:

„Nagyon eseménydús verseny volt, talán a legeseménydúsabb, amin valaha részt vettem az F1-ben. Ez egyben jó és rossz, mert azt jelenti, hogy nem ilyen időmérőket kellene mennünk. A kocsi sokkal többre képes. Mindenkinél, aki körülöttem volt, akikkel harcoltam, sokkal jobb volt a tempóm.”

„Szóval igen, meg kell könnyítenünk a saját dolgunkat a jobb időmérőkkel. Ezen változtatnunk kell és akár már jövő héten jobban teljesíteni, onnantól a verseny is jobban fog menni. Kétségem sincs afelől, hogy az elől lévőkhöz fel tudunk zárkózni.”

Még több F1 hír:

A francia versenyzőnek nem sokkal a vége előtt volt is egy neccesebb pillanata, amikor az alphatauris Daniil Kvjat érkezett meg mögé és az orosz egyik manőverénél úgy tűnt, hogy összeértek. Kvjatnak fel is kellett adnia a versenyt pár körrel később (bár nem közvetlenül emiatt), Ocon pedig utólag elmondta, nem volt az olyan vészes helyzet, mint kívülről látszott:

„Igen, azóta már visszanéztem, igen szoros küzdelem volt közöttünk. Ő friss lágyakon volt, én használt keményeken. Van egy kis tapadásbeli különbség a kettő között. Viszont a hatos kanyarban kívülről nem egyszerű egy ilyen rizikós előzést elvégezni.”

„Szóval igen, elég közel voltunk, de nem értünk össze. Dany a rázókőre ment rá, és ezek a rázókövek eléggé kegyetlenek sajnos, valószínűleg az törte meg az első szárnyát vagy valami. Sajnálatos, de élveztem a harcot, amit előtte nyomtunk.”


Míg a teszteken a Renault egy fekete festést használt Barcelonában, a forgatási napon az eredeti verzió kapott helyet az autón. Egy érdekes és látványos konstrukció.

Ajánlott videó:

Horner: Max megnyerhette volna a futamot, képesek vagyunk harcolni a Mercedesszel

Előző cikk

Horner: Max megnyerhette volna a futamot, képesek vagyunk harcolni a Mercedesszel

Következő cikk

McLaren: Megvan bennünk a potenciál, hogy jövő héten megtegyük a következő lépést

McLaren: Megvan bennünk a potenciál, hogy jövő héten megtegyük a következő lépést
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Osztrák Nagydíj
Alesemény Futam
Versenyzők Esteban Ocon
Csapatok Renault F1 Team
Szerző Kolláth Benjámin