Ocon: Sokat tanultam Alonsótól 2021-ben, főleg az első köröket tekintve

Esteban Ocon a 2021-es szezon után elárulta, hogy igazi legendaként tekint Alonsóra, akitől sokat tanult az idény folyamán, például az első körös tempót tekintve.

Esteban Ocon, Alpine F1

Esteban Ocon, Alpine F1

Jerry Andre / Motorsport Images

Az Alpine végül megszerezte a konstruktőri 5. helyet a bajnokságban, ez pedig annak volt köszönhető, hogy mind Fernando Alonso, mind Esteban Ocon a maximumot hozta ki egymásból. A francia azt is elárulta, hogy a spanyolra tekintett viszonyítási alapként, akitől sokat tanult.

„Sok mindent átvettem tőle, például megnéztem az első köreit. Mindig is követtem őt, azt, amit ő csinált, és az év vége felé már csak pozíciókat nyertem, nem veszítettem, és remek első köröket mentem” – árulta el Ocon a GPFans-nek azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással volt rá Alonso.

Habár a kétszeres világbajnok két évig távol volt a sporttól, Ocon a saját fejlődésének viszonyítási alapjaként tekintett a spanyolra, akit remek pilótának tart.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, kiváltság egy olyan legenda mellett dolgozni, mint ő. Az év elején biztosan őt tekintettem referenciának, és örömmel láttam, hogy tempó tekintetében megfeleltem neki, és egymást hajtottuk.”

„Ez végül is megadta a csapatnak a maximumot, amit alapvetően kihozhattunk, és az idő nagy részében a maximumot hoztuk ki a csomagból, szóval ez jó volt” – zárta le a gondolatait a francia pilóta.

Korábbi szponzora ellen nyert jelentős összegű pert a Williams

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Egy kicsit csalódott vagyok Vettel teljesítményét látva”
Következő cikk Alonso „luxusnak” érzi, hogy visszatérhetett az F1-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország