Ocon: Sok dolgot mondtak nekem Alonsóról, de ezek nem voltak igazak!

Az Alpine versenyzője, Esteban Ocon ma délután pályafutása első F1-es győzelmét ünnepelhette, és ezért köszönetet mondott a csapattársának, Fernando Alonsónak is.

Fernando Alonso, Alpine F1 and Esteban Ocon, Alpine F1 on the drivers parade

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az őrületes Magyar Nagydíjat az Alpine-pilóta Esteban Ocon nyerte Sebastian Vettel és Lewis Hamilton előtt. A francia utoljára a GP3-ban nyert együléses versenyautóval, a leintést követően pedig természetesen kitörő volt az öröme.

„Micsoda pillanat, fantasztikus ez az érzés! Ez az első győzelmünk, mióta a Renault csoport visszatért a Forma-1-be. Volt néhány nehéz pillanatunk a szezonban, amelyeket sikerült leküzdenünk, és Silverstone-ban már fantasztikus tempónk volt.”

További híreink:

„Mit is mondhatnék a mai győzelem után? A győzelmet Fernandónak is köszönhetjük, remekül vezetett. Köszönöm mindenkinek, aki bízott bennem!” – mondott köszönetet a francia versenyző.

„Fantasztikus érzés Fernandóval dolgozni. Mindketten arra sarkalljuk a csapatot, hogy közelebb tudjunk kerülni az előttünk lévő autókhoz. Sok dolgot mondtak nekem Alonsóról, de ezek nem igazak. Fernando egy fantasztikus csapatember!” – mondta Ocon, aki pályafutása folyamán másodszor állhatott dobogóra.

Vettel elmondta, kit támogat inkább a világbajnoki harcban…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: magunknak nehezítettük meg, de ez van
Következő cikk Verstappen: megint egy Mercedes ütött ki, utána vezethetetlen volt az autó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország