Ocon sem támadni, sem védekezni nem tudott Szocsiban

Esteban Ocon az ígéretes 9. rajthelyről vághatott neki az Orosz Nagydíjnak, végül azonban jócskán a pontszerző zónán kívül végzett. A francia szerint meg kell érteniük, mi is történt pontosan.

Ocon sem támadni, sem védekezni nem tudott Szocsiban

Bár a legjobb 10 között várhatta az Orosz Nagydíj rajtját, Esteban Ocon a versenyen elért 14. helyével idei legrosszabb eredményét állította be.

„Talán ez volt a legnehezebb vasárnapunk az idén” – kezdte a futam összegzését a francia. „Pozitívumként a rajtot és azt követő néhány kört tudom említeni.”

Még több F1 hír:

„A verseny elején sikerült nyerni néhány pozíciót és megtartani azt, de néhány kör után nehéz volt fenntartani a tempót. Fokozatosan elkezdtünk lemaradni az előttünk lévőktől, és később sem támadni, sem védekezni nem tudtunk.”

„Sok dolgot át kell vizsgálnunk Törökországig, de biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a megoldást, és erősebben térünk majd vissza.”

Míg Ocon szenvedett, csapattársa, Fernando Alonso az év legerősebb versenyének nevezte az oroszországit. A francia szerint a különbség a két beállítás közötti eltérésekben keresendő.

„A két autó az elmúlt három-négy versenyen csaknem megegyezett egymással a beállítások tekintetében, itt azonban nagyobb volt az eltérés. Van néhány ötletünk az okokat illetően. Azon leszünk, hogy a következő versenyre megoldjuk a problémát. Monzában és Zandvoortban jól éreztem magam az autóban, így a visszaesés nem általános” – mondta Ocon.

Sainz szerint idei legjobb versenyét futotta Szocsiban

megosztás
hozzászólás
Gasly: Tudom, hogy nagyon okos emberekből álló csapatunk van, de most hibáztunk
Előző cikk

Gasly: Tudom, hogy nagyon okos emberekből álló csapatunk van, de most hibáztunk

Következő cikk

Hill szerint Bottas nagyon gyenge volt, mintha nem akart volna versenyezni

Hill szerint Bottas nagyon gyenge volt, mintha nem akart volna versenyezni
Hozzászólások betöltése