Ocon: Ricciardóval nem lesz feszült a kapcsolatom

Esteban Ocon, a Renault versenyzője úgy gondolja, hogy bár a múltban voltak csapattársai, akikkel feszült volt a kapcsolata, Daniel Ricciardo nem lesz ilyen, ugyanis az ausztrál jól el tudja különíteni a pályán és a pályán kívüli életét.

Daniel Ricciardo, Renault F1 and Esteban Ocon, Renault F1

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Daniel Ricciardo 2018-ban döntött úgy, hogy a 2019-es szezont már nem a Red Bull csapatánál kezdi meg, és a Renault-hoz szerződött. A francia istállónál 2019-ben Nico Hülkenberg volt a csapattársa, akit az időmérőkön és pontok tekintetében is meg tudott verni.

2020-ban viszont az enstone-i csapat egyik fele lecserélődött: Hülkenberg helyét Esteban Ocon vette át a Renault-nál, aki a 2019-es szezont a Mercedesnél töltötte tesztpilótaként. A Renault párosát arról kérdezték az első barcelonai teszthéten, hogy mit várnak az egymással való küzdelemtől.

„Nem tudom még. De Daniel az egyik legjobb versenyző, egy erős ellenfél, akivel mindig érdekes harcolni. A Forma-1-ben mindig össze akarod hasonlítani magad ezekkel a srácokkal, és tanulni akarsz tőlük.”

„Daniel egy vezető egy többi versenyző számára. Rengeteg pole-pozíciója és futamgyőzelme van. Kíváncsi leszek a telemetriai adataira, és hogy rájöjjek, hogyan dolgozik a versenyhétvégéken. Ez egy kiváló tapasztalatot fog jelenti számomra, és biztosan tanulni fogok tőle.” – mondta Ocon.

Még több F1 hír:

Ricciardo pedig így nyilatkozott: „Talán ez a tapasztalttal együtt jár, de már mindent jobban értek. Egy csapatban versenyzünk, de mindannyian világbajnokok akarunk lenni, mindenki előtt akarunk végezni, ebbe pedig beletartozik a csapattársunk is.”

„Hogy minden versenyen Esteban előtt fogok végezni? Valószínűleg nem. És hogy ő végezne mindig előttem? Ez is meglehetősen valószínűtlen. Egy ponton valamelyikünk ki fog kapni a másiktól.”

„Maxtól gyakran hallom, hogy arra utal, hogy feszült kapcsolatunk volt, de szerintem ez nem igaz. Meg kell értened, hogy a csapaton belüli dinamika változhat, és az egymás iránti tiszteletnek kell a középpontban maradnia.”

„Ha Esteban megy egy jó kört, és ezzel helyet szerez magának a második rajtsorban, akkor én fogok először gratulálni neki, és majd próbálom megérteni, hogy mit tudok tanulni tőle, amelynek köszönhetően fejlődhetek. Gyakran ugyanazokért a pozíciókért fogunk harcolni – ez is a sport része.”

További híreink:

Ocon azzal folytatta, hogy a saját munkájára fókuszál, és próbálja a lehető legtöbb információt begyűjteni – akkor is, ha sosem lehet teljesen felkészült.

„Teljes mértékben a saját munkámra fókuszálok. Rengeteget kell tanulnom, ugyanis tavaly nem vettem részt versenyeken. Remélem, hogy a téli tesztek során a lehető legtöbb információt tudom begyűjteni.”

„Lehetetlen teljesen felkészültnek lenni, folyamatosan edzened kell. Először alkalmazkodnom kell, mielőtt a csapattársammal rivalizálnék. Feszült kapcsolatom volt néhány korábbi csapattársammal. De biztos vagyok benne, hogy Daniellel ez másképp lesz.”

„Két területet el kell különítenünk egymástól: a pályán mindenki kegyetlenül az első helyért harcol, viszont a pályán kívül objektívnek kell lenni, és el kell felejteni a rivalizálást. Daniel ezt kiválóan csinálja. Ő egy király srác, a volán mögött viszont úgy küzd, mint egy oroszlán. Ezt pedig nagyra becsülöm benne.”


Míg a teszteken a Renault egy fekete festést használt Barcelonában, a forgatási napon az eredeti verzió kapott helyet az autón. Egy érdekes és látványos konstrukció.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Gyerekek szenvednek az önző emberek miatt
Következő cikk Rosberg: 2021-től az „előzés” szó újra értelmet nyer a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország