Ocon pályára viszi az új festésű Alpine-t

Az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon a mai nap folyamán ismét F1-es autóba ülhet. Ocon a Renault 2018-as modelljét viszi pályára Franciaországban, a paul ricardi aszfaltcsíkon.

megosztás
hozzászólás
Ocon pályára viszi az új festésű Alpine-t

Mivel a téli tesztsorozat 2021-ben mindössze három napból fog állni, a versenyzők és a csapatok mindent megtesznek azért, hogy ezeket a rendkívül fontos napokat már legjobb formájukban kezdhessék el. 

Az AlphaTauri Juki Tsunoda, míg a Ferrari gyakorlatilag a komplett versenyzői csapat számára rendezett korábban teszteket a 2018-as modellekkel - a szabályok értelmében ezeket használhatják. 

Még több F1 hír:

Az Alpine most Esteban Ocon kapcsán járt el hasonlóan. A franciák tájékoztatása szerint a 24 éves versenyző az R.S.18-at, a csapat 2018-as autóját teszteli ma Paul Ricardban. 

 

Fernando Alonso, aki korábban szintén tesztelt már a régebbi modellel, sérülése után még nem ülhetett autóba. A képen megfigyelhető, hogy Ocon autója a néhány héttel ezelőtt bemutatott, kifejezetten télre készült dizájn szerint van díszítve. 

Bár a kétszeres világbajnok még nem ülhet autóba, az edzéseket már tudja folytatni

Ajánlott videó:

A 2020-as szezon huszonöt éves rekordot állított be

Előző cikk

A 2020-as szezon huszonöt éves rekordot állított be

Következő cikk

„Nyárig egész biztosan nem lesznek nézők” – Domenicali

„Nyárig egész biztosan nem lesznek nézők” – Domenicali
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Esteban Ocon
Csapatok Alpine
Szerző Dobozy Dávid