Ocon örül, hogy egy olyan legendával dolgozhat majd együtt, mint Alonso

A Renault tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy 2009 után ismét Fernando Alonso lesz az egyik versenyzőjük 2021-ben. Esteban Ocon örül annak, hogy olyan erős pilótákkal mérheti össze magát, mint Daniel Ricciardo, és Fernando Alonso.

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Oconnak egyelőre csak 2021-ig szól a szerződése, ezért egyelőre biztosan csak jövőre lesz a kétszeres spanyol világbajnok csapattársa. Míg Daniel Ricciardo az F1 egyik leglazább pilótája, Alonso politikai játszmáiról sok történet szól a paddockban is, Ocont azonban elmondása szerint ez nem zavarja.

„Nem tudok beszél Alonsoról ilyen formában, nem voltam ott a korábbi csapataiban. Amit egyelőre tudok, hogy Fernando egy nagyon cool fickó, rengetegszer beszéltünk már korábban a visszavonulása előtt, chateltünk is.”

„Most, hogy visszatért, még többet. Nagyon előre szeretné mozdítani a projektet. Tisztában van azzal, mire van szükségünk, és milyen esélyei lesznek, és biztos vagyok abban, hogy nagyon jó lesz a kapcsolatunk.”

„Alonso mélyen kapcsolódik a márkához, és fantasztikus, hogy milyen sikereket ért el a csapattal korábban, de most valami újat kell felépítenünk az ő érkezését is felhasználva.”

„Hatalmas tapasztalata van, és ezt biztosan fel tudja használni majd a csapat, hogy előrébb lépjünk az autóval. Nagyon-nagyon motivált.”

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Ocontól is megkérdezték, hogy szerinte helyes döntést hozott-e a Renault azzal, hogy egy „idős” pilótát hoztak vissza ahelyett, hogy egy fiatalt választottak volna, de Ocon inkább kitért a válasz elől, és elmondta, hogy számára remek mérce lesz ő is Daniel Ricciardo után.

„Én nagyon boldog vagyok Fernandoval, remek mérce lesz az, hoyg egy olyan legendával dolgozhatok együtt, mint ő. Két nagyon erős csapattársam lesz így rövid időn belül Daniellel és Fernandoval, úgyhogy ebből a szempontból örülök a döntésnek.”

Alonso egykori csapattársa, Jenson Button azonban nem aggódik amiatt, hogy jövőre már 39 éves lesz a spanyol, mert ennek nincs direkt kihatása senkinek a teljesítményére sem.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Gerhard Berger szerint a motorban kell keresni a Ferrari hibáját
Következő cikk Norris szerint a Ferrari jobb, mint a McLaren, Sainz még vár

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország