Ocon nyugalomra int: „Legyünk realisták”

Az Alpine francia versenyzője talán nincsen teljesen meggyőződve arról, hogy olyan autója van, amely felveheti a versenyt a közvetlen riválisokkal szemben. Ez csak ámítás lenne vagy valódi aggodalom?

Ocon nyugalomra int: „Legyünk realisták”

A Renault-ból lett Alpine komolyan elkötelezte magát a Forma–1 iránt. Fernando Alonso visszatér hozzájuk, és a csapat struktúráját is jelentősen átszervezték. Megérkezett Davide Brivio a MotoGP-ből, miközben nem lesz náluk hagyományos értelemben vett csapatvezető.

A bahreini teszten egy nagyon jó és megbízható A521-est láthattunk, de a teljesítmény terén vannak még kérdőjelek, a válaszokat azonban csak a hétvégén kezdődő idény első futamai után fogjuk megkapni. Esteban Ocon pozitívan nyilatkozott a szahíri debütálásról, de nem akart részletekbe menni az istálló elvárásait illetően.

„Szeretem Bahreint. Mindig is különleges lesz számomra, hiszen tavaly itt szereztem az első dobogómat, bár az a külső vonalvezetésen volt. Miközben újra a paddockban sétálgattam, visszatértek a fantasztikus érzések.”

Még több F1 hír:

„Jó lenne újra megcsinálni, de realistának kell lennünk, meg kell próbálni összerakni egy jó hétvégét, és megragadni a kínálkozó lehetőségeket. Bármi megtörténhet, főleg amiatt, hogy ez a szezon első futama, és már alig várjuk, hogy ott legyünk.”

Ocon tehát nem kiabál el semmit, hiszen még lehetnek problémáik. Marcin Budkowski eközben így fogalmazott: „Jó előszezoni tesztet produkáltunk, sok kört futottunk komolyabb hibák nélkül. A felkészülés szemszögéből jobb helyzetben vagyunk, mint a korábbi években.”

„Vannak azonban még megválaszolatlan kérdések az autóval kapcsolatban, szóval most az összes adatot kielemezzük, hogy mindent jobban megértsünk, miközben pénteken még fogunk néhány tesztet végezni” – zárta az Alpine egyik vezetője.

Gasly állítólag már tárgyalt ezzel a csapattal...

megosztás
hozzászólás
Mick „nagyon hasonlít” Michaelre, mondják a Haasnal dolgozó korábbi ferrarisok

Előző cikk

Mick „nagyon hasonlít” Michaelre, mondják a Haasnal dolgozó korábbi ferrarisok

Következő cikk

Cunoda szívesen lenne Verstappen csapattársa

Cunoda szívesen lenne Verstappen csapattársa
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Esteban Ocon
Csapatok Alpine
Szerző Egri Dávid