Ocon nyerte a második szabadedzést Brazíliában, a Ferrarik csak a középmezőnyben!
Szombat délután a péntekinél ideálisabb körülmények között rendezték a Forma-1 Brazil Nagydíjának második szabadedzését, ahol Esteban Ocon neve mellett jegyezték a leggyorsabb kört.

Szombat délutánra már nem sok maradt a Brazil Nagydíj időmérő edzését igen érdekessé tevő esőfelhőkből, így a megszokott körülmények között indulhatott útnak az inkább a versenyszimulációkra összpontosító második szabadedzés.
Emellett azért egy pilóta számára komoly tétje is volt a gyakorlásnak: A Williamsben Alex Albon autójába beült Logan Sargeant, annak érdekében, hogy megtegyen száz kilométert és ezzel egy lépéssel közelebb kerüljön a Forma-1-hez.
Versenyszimuláció révén már az elején mindenki a legkülönbözőbb gumikeverékekkel hajtott pályára, de a közepesek és a kemények voltak terítéken, míg George Russell a lágyakon már az elején az élen állt.
Mögötte Perez (kemény), Gasly (lágy), Hamilton (kemény) és Magnussen (közepes) érkeztek, a tegnap meglepetésre a pole pozíciót megszerző dán ráadásul jobb tempót tudott autózni, mint a mögötte érkező Charles Leclerc a lágyakon, az egyetlen vis maior esemény egy pályaelhagyás volt Nicholas Latifi részéről.
Az edzés feléhez közeledve aztán egyre többen tették fel a lágy keveréket, ami az állásban is megmutatkozott, az Alpine-t kormányozó Esteban Ocon három tizedmásodpercet vert Russell addigi legjobb idejére.
Ezt követően a Red Bullok is a lágyakra váltottak, amivel Sergio Perez Ocon mögött a második, Verstappen pedig a negyedik helyet kaparintotta meg magának, míg Mick Schumacher bejött Magnussen elé.
Ekkorra a Williamsben Sargeant már 28 kört tett meg, ami azt jelentette, hogy sikerrel teljesítette az elé kitűzött küldetést, a 100 kilométer megtételét, és szerzett egy pontot szuperlicencére. Az Alpine másik versenyzője is megmutatta magát, Fernando Alonso Verstappent taszította le a negyedik helyről.
Az edzés végére többen is a lágyabb keverékeken futottak hosszabb etapokat, nyilvánvalóan megtankolt autókkal, ami arra enged következtetni, hogy többen is megpróbálhatják a 24 körös sprintversenyt ezeken a keverékeken kibekkelni.
Az állás a végéig már nem változott, a top 10: Ocon, Russell, Perez, Alonso, Verstappen, Hamilton, Gasly, Schumacher, Magnussen, Norris sorrendben lett leintve, a két Ferrarival Sainz a 11., Leclerc a 13. lett, bár ebből nem sok következtetést szabad levonni a 20:30-kor kezdődő sprintfutam előtt.
Íme, a Brazil Nagydíj menetrendje!
Gasly úgy is örül Magnussen első helyének, hogy a Haas a fő riválisuk a bajnokságban
Hill: Leclerc-nek is felelősséget kéne vállalnia
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.