Ocon: nem akartam az a pilóta lenni, aki kilöki Vettelt az utolsó versenyén

Esteban Ocon a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj után elárulta, az volt a legnagyobb félelme, hogy tönkreteszi a visszavonuló Sebastian Vettel utolsó Forma-1-es versenyét.

Esteban Ocon, Alpine A522

Esteban Ocon, Alpine A522

Alpine

Sebastian Vettel nyáron jelentette be, hogy a 2022-es lesz az utolsó Forma-1-es szezon a pályafutásában, Abu-Dzabiban 299. alkalommal és egyben utoljára állhatott rajthoz, majd a tizedik helyen ért célba az Aston Martinnal.

A futam első szakaszában Esteban Oconnal csatázott, aki annak ellenére igyekezett megnehezíteni a német dolgát, hogy más stratégián voltak. A franciát a tizennegyedik körben hívta ki kerékcserére a csapata, és végül a hetedik helyet szerezte meg, míg az Aston stratégiája nem vált be.

A leintés után a francia szépnek, de egy kicsit stresszesnek nevezte a csatájukat. „Nem akartam az a pilóta lenni, aki kiüti őt az utolsó versenyén. De igen, jó és tisztességes küzdelem volt, ahogy mindig is, amikor Sebbel csatáztam, jó móka volt“ - nyilatkozta Ocon.

Még több F1 hír:

Azt is hozzátette, nem úgy ment bele a küzdelembe, hogy tudatosan eldöntötte, igyekszik távol maradni a négyszeres világbajnoktól, de meg kellett próbálnia maga mögött tartani, hogy sikerüljön végrehajtani a csapat tervét.

Az Alpine az utolsó pillanatig kiélezett csatát vívott a McLarennel a konstruktőri negyedik helyért, s bár Ocon a verseny nagy részét Lando Norris mögött töltötte, a záró etapban sikerült felzárkóznia a britre, ugyanis a kemény abroncsok tartósabbnak bizonyultak ebben a szakaszban.

Ocon mindössze egyetlen másodperccel Norris mögött haladt át a célvonalon, de úgy véli, ha lett volna még egy kör, akkor meg tudta volna kaparintani a hatodik helyet.

 

„Végig nagyon szoros volt a verseny, de nem ez számít. Minden célt, amit kitűztünk magunk elé, sikerült teljesíteni. Hála Istennek, Negyedikek lettünk a konstruktőri bajnokságban! Két és fél kilót fogytam a stressztől ezen a hétvégén, elképesztően koncentráltam.“

„A pontok tekintetében ez volt a legjobb szezonom a Forma-1-ben, nagyon elégedett vagyok ezzel, az egész csapat jó munkát végzett, sokat fejlesztették az autót az év során. Remélhetőleg még közelebb lehetünk az élcsapatokhoz“ - fogalmazott Ocon.

Mercedes: a Red Bullnak fájni fog a kieső szélcsatorna-idő

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Német sajtó: Verstappen inkább Ricciardót szeretné csapattársaként látni
Következő cikk Vasseur: az utolsó körökben én voltam Ricciardo legnagyobb rajongója Abu-Dzabiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország