Ocon nem aggódik, pedig a Renault visszalépett

Esteban Ocon szerint nem tart ott a Renault, ahol szeretne, és a csütörtöki tesztnap visszalépést jelentett a francia gyári F1-es csapatnak.

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Andrew Hone / Motorsport Images

Lassan véget ér a szezon előtti forma-1-es teszt, amelynek első hete után még mindenki csak tapogatózott az eredményeket illetően, ám a második héten a csapatok már tisztább képet kaphatnak a helyzetről.

A csütörtöki gyakorlás fényében Esteban Ocon nem volt túl bizakodó. Az egy év kihagyás után a Renault-ban visszatérő francia szerint a csapat idén is problémákkal kezdi az idényt.

"Még idő kell ahhoz, hogy ott legyünk, ahol lenni szeretnénk. Még van egy délutánja Danielnek, és egy nekem, szóval még van időnk. De a mai nap visszalépés volt. Nem pont ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, nem fejlesztettünk annyit az autón, amennyit szerettünk volna" - mondta Ocon.

"Az egyensúlyon pedig mindig lehet dolgozni, ma ez rosszabb volt, mint az előző napokban. Szóval most visszatérünk a megfelelő álláshoz, talán még ma, vagy holnap" - mondta a csütörtök délelőtt a hetedik időt érte el.

"De rengeteg adatot gyűjtöttünk, amit kielemzünk és tudjuk, hogy honnan jönnek. Holnap egy másik irányt veszünk, mert az autó valóban jó volt az elmúlt napokban, nem is aggódom" - vélekedett a francia, akit az autó erősségeiről és gyengeségeiről is kérdeztek.

"Ehhez még kicsit kevés idő telt el, még előbb az elemzésre van szükség, hogy tudjuk, hogy hol lehetünk a többiekhez képest. Csak most kezdtünk el bizonyos trendeket vizsgálni. Az autó előrelépés tavalyhoz képest, legalábbis, amit Abu Dhabiban teszteltem. De még többre lesz szükség egy kicsivel" - jelentette ki Ocon.

Még több F1 hír:

A csütörtöki nap kapcsán felmerült, hogy a Renault behatárolt lehetőségekkel rendelkezik az autó elején. "Sok mindent kipróbáltunk, volt, amikor alulkormányzott volt az autó, volt, amikor túlkormányzott. Ez változott a programok szerint" - mondta Ocon.

"Talán inkább alulkormányzott, mint a többi autó. De a körülmények az elmúlt napokban nem voltak megfelelőek, fújt a szél, és hideg is volt. Persze ez mindenkinek egyforma, megpróbálunk még jobban alkalmazkodni" - mondta a Renault versenyzője.

Ezzel kapcsolatban Ocon szerint az idei autók nem érzékenyebbek, mint elődeik. "Nem hiszem, persze, minél gyorsabban megyünk a gyors kanyarokban, annál nagyobb dráma egy kis szél, de nem hiszem, hogy ezen a téren érzékenyebbek lennének az idei autók. Csak egy kicsit hidegebb van, és a pálya széle csúszós" - tette hozzá Ocon.

A fiatal francia tavaly még a Mercedest erősítette tesztversenyzőként, elmondása szerint így is gyorsan beilleszkedett a francia gyári csapatba. "Jól sikerült a beilleszkedés, a csapatnak vannak gyenge, és erős pontjai, én pedig igyekszem a tapasztalatommal segíteni a fejlődést. Most ismertük meg egymást, hogy hogyan tudunk együtt dolgozni, összességében minden rendben."

Idén először a naptár bővítése miatt a mezőnynek csak hat napja van Barcelonában tesztelni. "Ez mindenkinek ugyanolyan, ez az én véleményem. Nagyon sűrű a naptár a 22 versennyel, ezért a srácok miatt valahol vissza kellett venni, és én megértem a Forma-1 döntését. A pozitívumokat és a negatívumokat is látni kell. És ha én választhatok, inkább versenyzek, mint tesztelek" - mondta Ocon.


Míg a teszteken a Renault egy fekete festést használt Barcelonában, a forgatási napon az eredeti verzió kapott helyet az autón. Egy érdekes és látványos konstrukció.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: A média találta ki Hamilton fizetési igényét
Következő cikk Leállt Hamilton alatt a Mercedes W11 Barcelonában! (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország