Ocon: „Nagy és költséges” hibát vétett a csapat a spái stratégiával
A Haas ígéretesen kezdte a Belga Nagydíj hétvégéjét, de a vasárnapi versenyen végül nem tudtak pontot szerezni, miután túlságosan is későn váltottak slick abroncsokra.
Esteban Ocon, Haas F1 Team
Fotót készítette: Marcel van Dorst / EYE4images / NurPhoto via Getty Images
„Az zavart a leginkább, hogy nem először fordult elő ilyesmi” – nyilatkozta Ajao Komacu csapatfőnök még múlt hét csütörtökön, visszatekintve a Brit Nagydíjra, ahol a Haas a vegyes időjárási körülmények között nem a legjobb döntéseket hozta.
A japán arról beszélt, hogy muszáj tisztán kivitelezniük a futamokat, és meg kell ragadniuk a kínálkozó lehetőségeket, de ironikus, hogy ezen megjegyzését követően aztán Spában sem jött ez nekik össze, hiszen elszúrták a viadal legfontosabb pillanatát, vagyis a köztesekről a slick gumikra váltást.
Oliver Bearman és Esteban Ocon a 11. és 12. helyen haladt az első etap során, de egyikőjük sem volt azon pilóták között, akik sikeresen kockáztattak egy korai kerékcserével. Ocon ráadásul tulajdonképpen utolsónak állt ki, majd pedig valamilyen okból kifolyólag használt abroncsokat kapott. A haasosok így messze kerültek a pontszerzéstől, és a végére ugyan feljebb tudtak kapaszkodni, de nem eléggé ahhoz, hogy beférjenek a legjobbak közé.
Ocon két körrel később cserélt, mint Lewis Hamilton, aki elsőként kockáztatta meg a váltást, és a francia ezzel 28 másodpercet bukott a Ferrari bajnokával szemben, miközben csapattársát is elengedte, mert úgy érezte, feltartja őt. „A csapat nem kért meg arra, hogy engedjem el, de eléggé feltartottam őt a középső szektorban, és az abroncsaimat is jobban koptattam” – magyarázta Ocon a verseny után.
Az egyszeres győztes ettől függetlenül nem rejtette véka alá a verseny alakulásával kapcsolatos csalódottságát. „Frusztráló. Szerintem két kulcsfontosságú döntés volt, melyeket nem jól hoztunk meg. Az első nyilván az volt, hogy két körrel később jöttünk, mint kellett volna. Ki kell elemezzük az előző két futamot, mert úgy érzem, amikor esősek a körülmények, akkor nem rakjuk össze jól a dolgokat.”
„A másik hiba pedig az volt, hogy használt szettet kaptam, miközben elérhető volt egy új is. A 35 körömet tehát használt abroncsokon tettem meg. Ez egy nagy és költséges hiba.” Amikor a Motorsport.com megkérdezte őt, hogy megkérte-e konkrétan a csapatát, hadd állhasson ki korábban, Ocon nem volt túl bőbeszédű.
„Mindent át fogunk nézni. Ha lesznek további információim, majd megosztom. Az ugyanakkor világosan le van osztva, hogy ki felel az egyes döntésekért a csapatban. Úgy hiszem, én azt tettem, amit kellett, de közösen rontottuk ezt el, szóval mindent megteszünk majd azért, hogy ne fordulhasson elő újra.”
Az FIA eközben elmagyarázta, miért csúszott olyan sokat az F1-es Belga Nagydíj rajtja.
Oszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.
Legjobb hozzászólások