Ocon megnevezte a szezon eddigi legnehezebb futamát

A Forma-1-es pilóták már tizenhárom nagydíjon vannak túl, ami már több mint a szezon felét jelenti. Esteban Oconnak nem volt könnyű éve, a Speedweek.com-nak pedig arról beszélt, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie a nyár előtt.

Esteban Ocon, Alpine A522

Esteban Ocon, Alpine A522

Andy Hone / Motorsport Images

Az Alpine háza táján áll a bál, de ebből az egészből egy láncszem teljesen kimarad, akit nevezetesen Esteban Oconnak hívnak. A csapat francia pilótája szépen csendben készül a szezon második felére, miközben az istálló hevesen próbálja megtalálni a kétszeres világbajnok Fernando Alonso utódját.

Ocon az idei szezonban kiváló teljesítményt nyújt, a nyári szünet alatt pedig felidézte magában a szezon eddigi legemlékezetesebb pillanatait. Arról is beszámolt, hogy szerinte melyik futam volt a legnehezebb eddig, ahol hazai futamát, a Francia Nagydíjat említette meg.

„Azt hiszem, a Paul Ricard-on rendezett futam volt számomra az idei év eddigi legnehezebb nagydíja, mert tényleg nagyon meleg volt. Az egész hétvégén nagy volt a hőség, és elég nehéz volt befejezni a szezon első részét" - értékelt Ocon.

Még több F1 hír:

Ocon egyelőre nagyon elégedett lehet a szezonjával. Idén nem kevesebb, mint tízszer sikerült az első tízben végeznie, az ausztriai ötödik hely volt egyelőre a legjobb teljesítménye. Franciaországban a hőség ellenére négy pontot szerzett csapatának.

Fernando Alonso küszöbön álló távozása miatt a csapat azon fáradozik, hogy utódot találjon. Otmar Szafnauer csapatfőnök így várhatóan jövőre már a francia pilótára építi a csapatot, Ocon tehát vezérszerepet kaphat az Alpine-nál, így különösen fontos lesz számára az idei szezon második fele.

Marko szerint egyértelmű, hogy ki minden idők legjobb Red Bull-pilótája


Így futotta meg egy problémás autó az F1 egyik legjobb időmérős körét...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner a Manchester United legendás edzőjéhez hasonlította magát
Következő cikk Wolff frusztrált a Mercedes szombati tempója miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország