Ocon: meg tudtam volna ölni Leclerc-t

Az Alpine és a Ferrari pilótája régóta ismerik egymást, hiszen fiatal koruk óta egymás ellen versenyeznek. Esteban Ocon most egy közös gokartos emléküket idézte fel, amikor a monacói alaposan felidegesítette.

Esteban Ocon, Alpine F1 Team

Esteban Ocon és Charles Leclerc más célokért küzdenek jelenleg a Forma-1-ben, hiszen míg a Ferrari nem titkoltan a bajnoki címről álmodozik, addig az Alpine-nál már a konstruktőri negyedik helynek is nagyon örülnének.

Ezzel együtt időnként találkoznak a pályán, így volt ez Kanadában is, ahol Leclerc-nek erőforrás csere miatt a mezőny végéről kellett indulnia és átverekednie magát a mezőnyön az ötödik pozícióért.

Ocon most a Formule1.nl-nek mesélt pályafutásuk kezdeti szakaszáról, és mint kiemelte, Leclerc tehetségére igen korán fény derült, de azért akadt olyan pillanat, amikor alaposan kiakasztotta.

Még több F1 hír:

„Charles vezetett a versenyen, amikor az utolsó kanyarra fordultunk. Megpróbáltam megelőzni, de lezárta az ívet és összeütköztünk“ - emlékezett vissza a francia pályafutásuk első gokartos idényének pillanataira.

„Anthoine Hubert, aki néhány méterrel mögöttünk autózott, így szerezte meg a bajnoki címet. Meg tudtam volna ölni Charles-t“ - tette hozzá Ocon, aki azonban azt is elárulta, hogy gyorsan helyreállt a kapcsolatuk.

 

Charles Leclerc remekül kezdte a 2022-es Forma-1-es szezont, az első három futamból kettőt is meg tudott nyerni egy második hely mellett, az elmúlt hetekben azonban a Ferrari többször is cserben hagyta.

A monacói kilenc futamot követően 49 pontos lemaradásban követi a tabellát vezető Max Verstappent, de egyelőre nem aggódik és bízik abban, hogy le tudja dolgozni hátrányát az idény hátralévő részében.

Hamilton: hiába emelünk a hasmagasságon, az autó pattogása nem fog megszűnni


Nézd meg a legjobb képeket az idei Kanadai Nagydíjról az alábbi videóban!

megosztás
hozzászólás

Marko elárulta, mekkora a Red Bull súlyhátránya a Ferrarihoz képest

Grosjean a „legyőzhetetlen” Verstappent állította kontrasztba Perezzel

Feliratkozás