Ocon: jót csatáztunk Hamiltonnal, de nem tudtam, hogy véget ért a verseny
Esteban Ocon egy nagyszerű negyedik hellyel fejezte be a Japán Nagydíjat, ahol sikerült a leintésig maga mögött tartania a gyorsabbnak tűnő Mercedest.
Kifejezetten erős hétvégét tudhat maga mögött az Alpine Szuzukában, hiszen Ocon negyedik helye mellett Fernando Alonso is a pontszerző, hetedik pozícióban ért célba a kaotikus, jókora kényszerszünettel és biztonsági autóval tarkított versenyen.
Az újraindítás után a francia pilóta a negyedik helyen haladt, de folyamatosan nyomás alatt kellett vezetnie, hiszen Lewis Hamilton támadta őt. A hétszeres világbajnoknak viszont nem sikerült megelőznie az Alpine-t.
„Nem tudtam, hogy véget ért-e a verseny. Nyomtam a gázt, ahogy csak tudtam. Gratulálok Maxnak a világbajnoki címhez, megérdemelte. Azt mondják az emberek, hogy az autója miatt lett megint bajnok, de ő kivételesen hátulról rajtolva is nyert futamokat, ez a tiszta tehetség“ - fogalmazott Ocon a verseny után.
„Én is élveztem a Lewis elleni csatát. Beszéltünk a leintést követően, elmondtam neki is. Jó móka volt, Lewis valószínűleg gyorsabb volt. Olyan volt ez, mint egy sprintverseny és mindent megtettem, amit tudtam“- folytatta a francia.
„Erős hétvégénk volt, az autó minden körülmény között jól működött. Sok időre volt szükségünk, hogy kihozzuk az autóból a megfelelő teljesítményt és megmutassuk mindenkinek, mire vagyunk képesek. Ezzel együtt extrém nehéz volt végig csinálni ezt a futamot, különösen piros zászló előtti métereket“ - ismerte el az Alpine versenyzője.
Természetesen Ocon is kitért arra a szituációra, amikor Pierre Gasly kis híján nekirohant a Carlos Sainz sérült Ferrariját mentő daruskocsinak és a versenytársakhoz hasonlóan az FIA döntését kérdőjelezte meg, annak ellenére, hogy a versenyirányítás jövő évi csapattársának adott egy 20 másodperces büntetést gyorshajtásért a piros zászló alatt.
„Éppen elég barátot veszítettünk el az elmúlt időszakban. Én a negyedik helyen voltam, de a mezőnyben haladó srácok számára biztosan egészen mások voltak a látási viszonyok. Mindannyiunk számára egyértelmű, hogy nagyon veszélyes egy ilyen hatalmas járművet a pályára vezényelni, amikor még a pályán vagyunk.“
„Hiába vezetünk a safety car mögött, még akkor is nagy sebességgel megyünk. Nem szeretnénk látni egy ilyen gépet magunk előtt, erről hamarosan beszélnünk kell és valószínűleg Austinban sor kerül rá“ - fogalmazott a pilóta.
Ezért kapott 25 pontot futamgyőzelemért a Japán Nagydíjon Max Verstappen
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.