Motorsport.com hírek

Ocon is sokkal többet várt a McLarentől

Ezzel együtt a Force India francia versenyzője figyelmeztetett is, miszerint nem szabad leírni a McLarent.

Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso, Esteban Ocon, Force India F1 and Romain Grosjean, Haas F1 on the drivers parade

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren nagy célokkal vágott neki a 2018-as F1-es szezonnak. Fernando Alonso nem sokkal a szezonrajt után már arról beszélt, hogy a Red Bullt veszik célba, mely ugyanazzal a motorral versenyez, mint a wokingi istálló.

Ennek ellenére dimenziók választják el a McLarent és a Red Bullt. Sőt, pillanatnyilag az MCL33 a mezőny második, vagy harmadik leggyengébb autója. Ez Esteban Ocont is meglepte.

„Azt vártuk, hogy csatázni fogunk velük, de nem ez volt a helyzet. Ennek ellenére nem szabad alábecsülni a McLarent, akik vissza fognak térni.”

Ezzel szemben a Sauber igencsak nagy meglepetés egyelőre, hiszen Charles Leclerc alatt nagyon szépen muzsikált a Ferrari motorral hajtott autó. Ezt Ocon is elismerte.

„Nincs okunk szégyenlősködni, ha a Sauber teljesítményéről beszélünk. Ez egy gyors autó, minden kétséget kizáróan. Eddig jó szezont futnak, miközben Charles is remekül végzi a dolgát. Rájuk is oda kell figyelni.”

Még több F1 hír:

A Force Indiának még mindig nagyobb a lemaradása a vártnál. A gyári Renault ezzel szemben nagyon jó esélyekkel pályázik a konstruktőri 4. helyre, ami az utóbbi két évben az indiai gárdáé volt.

„Nem vagyunk olyan erősek, mint tavaly, vagy azelőtt, de folyamatosan fejlődünk. A legutóbbi versenyünk Franciaországban nagyon szerencsétlenül alakult, és fontos pontokat vesztettünk. Ugyanakkor hiszek abban, hogy legyőzhetjük a Renault autóit, ha a következő versenyeken javulni fogunk, akkor ez lehetséges. A távolság nem olyan nagy, ami igaz a középmezőnyre is. Nem hinném, hogy túl messze lennének.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hartley év végéig marad a Toro Rossónál
Következő cikk Ericsson erőt merítene Leclerc sikeres szerepléséből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország