Ocon: Fájdalmas Verstappen sikere, de egy nap eljön az én időm!
Az Alpine versenyzője, Esteban Ocon arról beszélt, hogy minden nap úgy dolgozik, mintha győzelmekért harcolna, és bár fájdalmas, hogy mások előrébb járnak, de hisz benne, hogy eljön az ő ideje is.
Esteban Ocon nem szégyenkezhet eddigi F1-es pályafutása miatt és 133 nagydíjnál, 1 győzelemnél, 3 dobogónál és 422 pontnál jár a száguldó cirkuszban, és 2017-ben és 2022-ben a nyolcadik helyen végzett összetettben.
Azonban Ocon karrierje egy ideig ugyanazon a pályán haladt, mint Verstappené vagy Leclerc-é, sőt Ocon európai F3-as címének évében Verstappent is maga mögé utasította – igaz, a hollandnak az volt az első formulaautós szezonja.
Ennek kapcsán a francia azt nyilatkozta, hogy „fájdalmas”, hogy Verstappen és Leclerc neve mellett komolyabb számok állnak, azonban el fog jönni az ő ideje is:
„Természetesen ez fájdalmas. De továbbra is úgy dolgozom, mintha minden hétvégén győzelmekért és dobogókért harcolnánk. Újra kell fogalmaznod a céljaidat, és az én célom az, hogy minden hétvégén a legtöbbet hozzam ki az autómból.”
„Hiszem, hogy ha keményen dolgozom és jól teljesítek a pályán, akkor el fog jönni az én időm. Egy nap olyan autó lesz alattam, amellyel a győzelmekért és a világbajnoki címért harcolhatok. És ezt már nagyon várom” – mondta Ocon a RacingNews365-nek adott nyilatkozatában.
Eközben korábbi pilótája szerint nem volt jogos, ahogy kirúgta Steiner, míg Verstappen korábbi F1-es pilóta esküvőjén járt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.