Ocon elismerte, amit mindenki látott

Esteban Ocon másodjára jutott be idén az időmérő edzés harmadik szakaszába, és bár ott hiányzott neki egy kicsi tempó, napját mégis derűlátóan értékelte.

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Charles Coates / Motorsport Images

„Megnézve a mai napot, ez egy jó időmérő volt. Elég pozitív. Mindenképpen fejlődtünk a Q1-ben és a Q2-ben Budapesthez képest. Ezzel a két edzésrésszel elégedett voltam. A Q3-ban azonban veszítettünk valamennyi tempót.”

A francia érzése szerint megváltozott autójának vezethetősége, és ez okozhatta a lassabb köridőt. „Még meg kell néznünk, hogy mi történt pontosan, az autó vezethetősége trükkössé vált, de ettől függetlenül örülök az elért fejlődésnek. Jól állunk a holnapi verseny előtt.”

A Renault apróbb fejlesztésekkel készült erre a hétvégére, amelyek Esteban Ocon szerint hozzásegítették őket a jobb eredményhez. „Biztosan. Egyértelműen segítség volt. Így könnyebb volt bejutni a Q3-ba” – mondta Ocon az újdonságokkal kapcsolatban.

Végül a Renault pilótája ismét kihangsúlyozta, hogy jónak érezte az autót az első két szakaszban, de a harmadikban valami nem stimmelt számukra, ezért is voltak lemaradva fél másodperccel a jobbik mclarenes, Lando Norristól.

„Sikerült követnünk a pálya javulását, és folyamatosan gyorsultunk, körről körre, szettről szettre, a Q1-ben és a Q2-ben is. Valami azonban hiányzott a végén” – zárta Ocon időmérős értékelőjét a Renault F1 Team garázsa mögött. 

Ez most igencsak kevésnek tűnt Albontól

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ennyivel volt lassabb Albon Verstappennél Silverstone-ban: videós összehasonlítás
Következő cikk Hülkenberg hozta a kötelezőt, mintha el sem hagyta volna a Racing Pointot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország