Ocon elárulta, mi számít neki a Renault-nál

Esteban Ocon kér évre írt alá a Renault F1-es csapatához, vagyis nem csak, hogy visszanyerte a helyét a rajtrácson, de meglehetősen nyugodt időszak vár rá. A franciának nagyon fontos a bizalom.

Esteban Ocon, Mercedes-AMG F1

Esteban Ocon, Mercedes-AMG F1

Bose

A francia autóversenyző tavaly teljesítményétől függetlenül hullott ki a mezőnyből, miután csapata tulajdonosváltáson esett át. Helyét Lance Stroll, az új tulajdonos fia vette át, Esteban Ocon pedig idén mindössze a Mercedes tesztpilótai szerepére kapott megbízást. Miután kiderült, hogy a Mercedes kitart Valteri Bottas mellett, Ocon számára lehetőség nyílt más csapatokkal tárgyalni, és viszonylag könnyen ki is kötött a Renault-nál.

Ráadásul a francia gyári istálló nem is csak a 2020-as esztendőre kínált a számára lehetőséget, a megállapodás szerint Ocon ott lehet a 2021-es nagy szabályváltoztatások után is a mezőnyben, és a francia tisztában van ennek a jelentőségével.

"Nagyon, nagyon boldog vagyok, ez egy hatalmas lehetőség, egy ilyen nagy gyárral együtt dolgozni, amely a múltban annyi trófeát hódított el. A csapat nagyon bízik bennem, és én már alig várom a startot" - jelentette ki a Canal+-nak Ocon, aki Nico Hülkenberget váltja a Renault-nál. A franciák nagyra értékelik a német elmúlt években tett erőfeszítéseit, de új korszakot szeretnének nyitni Ocon szerződtetésével. A Renault a Belga Nagydíj után hatodik a konstruktőri tabellán, jelentősen lemaradva a negyedik McLarentől, de csak nyolc ponttal elmaradva az ötödik Toro Rosso mögött, igaz, a franciák mögött is szoros a mezőny. A Renault ennél többre vágyik.

"Ez nem jelent nyomást, én úgy kezelem, mint egy projektet, építeni valamit. Az érkezésemtől sokat várnak, és én szeretem ezt. Segíteni a csapatot, és folyamatosan fejlődni, jobbnak, jobbnak lenni. Ezt szeretem, állandóan fejlődni, előre nézni, sosem visszalépni. Sok munkával jár, az igaz, és nem készülünk azonnal futamgyőzelmekkel, de még dobogóval sem, ám a cél, hogy egyszer elérjük ezeket a célokat is" - mondta Ocon a rá váró feladatokról.

Még több F1 hír:

A francia annak is örül, hogy egy nagyon kemény versenytárs lesz a partnere a csapatban, Daniel Ricciardo. "Ez óriási, olyan versenyzőhöz hasonlítanak, mint Ricciardo, aki az egyik legbiztosabb pontszerző a paddockban, hatalmas lehetőség a számomra. A világ legjobbjaival akarok versenyezni" - mondta Ocon.

"A Renault pilótája vagyok, természetesen nagyon fontos, hogy teljesen elhivatott legyek a csapathoz. Még a Mercedeshez is tartozom, de ez egy kicsit más" - mondta Ocon, aki Alain Prost közelségének is örül. "Iszom a szavait, amikor telefonon beszélünk, sosem akarom letenni. Azt akarom, hogy mindig ő adjon tanácsokat, mert tőle tanulni, vele dolgozni, csak jobbá tesz engem, azt hiszem, kulcskérdés, hogy hallgassak rá."

"Alig várom a rajtot a csapattal, amelyet már olyan régóta ismerek. Amikor Enstone-ba érkeztem, egy szót sem beszéltem angolul, ez még 2010-ben volt. 40 kg-t, ha nyomtam, mondjuk most se vagyok olyan nagydarab, de ez akkor még rosszabb volt. Sok minden megváltozott, ezért pár dolgot újra meg kell szoknom. De már alig várom" - mondta Ocon.


Augusztusban volt 25 éves a Forma-1 egyik legintenzívebb jelenetsora, Jos Verstappen Benettonjának kigyulladása, amely most, hogy ismét tervbe van véve a tankolás visszahozatala, bizarr aktualitást kapott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Toro Rosso megcélozhatja a McLarent?
Következő cikk A hollandok reakciója, amikor Verstappen becsapódott (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország