Ocon egyáltalán nem elégedett, az Alpine még csak keresi, mitől lett 17. az időmérőn

Esteban Ocon szerint az Alpine komolyan ki fogja vizsgálni, hogy a csapat legutóbbi fejlesztései okozták-e a visszaesését a Forma-1-es időmérő edzéseken, miután Ausztriában már a Q1-ben búcsúzott.

Esteban Ocon, Alpine A521

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A francia pilóta a kissé gyengébb 2020-as szezonja után erősen kezdte az idei évet, a Spanyol Nagydíj időmérőjén pedig remek eredményt ért el az 5. helyével, amit a rosszul megválasztott stratégia miatt csak egy 9. helyre tudott váltani.

Azóta azonban Monacóban, Bakuban, Franciaországban is kiesett a Q2-ben, most pedig még a Q1-ből sem tudott továbbmenni, és az idei legrosszabb eredménye után csak a 17. helyről rajtolhat majd, a két Williams mögül.

Esteban Ocon szerint nincs egyelőre világos magyarázatuk arra, hogy miért esett vissza a teljesítménye, amikor Fernando Alonso éppen most kezdett el egyre jobb formába lendülni, és egy értékes 8. rajthelyet szerzett a Red Bull Ringen.

„Egyértelmű, hogy nem vagyunk boldogok azzal, ahol most vagyunk” – értékelt Ocon a szombati időmérőt követően. „Kutatjuk a hibák okát, hogy megértsük, miért kerültünk ilyen helyzetbe.”

„A különbségek nagyon kicsik itt, de már a harmadik szabadedzésen sem voltunk gyorsak. Egy pár dolgot változtattunk az autón, nem tudom, hogy ez okozta-e a rossz eredményünket, mindent megvizsgálunk.”

„Az adatokból világosan látszik, hogy egy pár helyen lassabbak voltunk Fernandónál, de ennél akkor is erősebb teljesítményt kell nyújtanunk, mert nem vagyunk elégedettek.”

Még több F1 hír:

Az Alpine sportigazgatója, Alan Permane azonban úgy gondolja, hogy az osztrák pálya sajátosságai felnagyítják Ocon problémáit

„Trükkös a helyzet, mert ha 1-2 tized hátrányba kerülsz egy ilyen rövid pályán, akkor ki is estél. Ő két tizeddel volt lassabb Fernandónál a Q1-ben, de mindössze ekkora volt a különbség a 11. és a 17. hely között.”

„Kicsit szenvedett az autó egyensúlyával: túlságosan is alulkormányzott volt az autója nagy sebességnél, de ha túl erősen korrigálsz, akkor az felborítja a lassú kanyarokban az egyensúlyt. Szerintem nincsenek nagyobb, szokatlan problémáink.”

„Unalmas is ezt mondani, de ezt csak kemény munkával lehet megoldani. Nem felejtett el hirtelen vezetni, de érthető, ha frusztrált.”

Íme a 2021-es Forma-1-es Stájer Nagydíj rajtrácsa!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: ezek a versenyek nem a pályán fognak eldőlni
Következő cikk Az Alfa Romeo is beleszállt az FIA-ba: ez így nem helyes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország