Ocon: de Meo szigorú szeretete „feltüzelte” az Alpine-t
Esteban Ocon szerint az igen szigorú Luca de Meo látogatása és beszéde az Alpine F1-es gyárában végre sikeresen feltüzelte a csapatot.
Az Alpine célja a 2023-as szezonra az volt, hogy megtartsák a konstruktőri bajnokság negyedik helyét, és közelebb kerüljenek az élmezőnyhöz. Ehelyett a télen az Aston Martin, a szezon közben a McLaren előzte meg őket a fejlesztési versenyben.
Nem is maradt következmények nélkül a Renault gyári csapatánál az, hogy elmaradtak a várakozásaiktól: először Laurent Rossi Alpine-vezérigazgatót helyezték parkolópályára, hogy „különleges projekteket” felügyeljen, majd Otmar Szafnauer csapatfőnök és Alan Permane sportigazgató is távozott, miután összetűzésbe kerültek az elmondásuk szerint irreális elvárásokkal rendelkező Renault vezetőségével.
Mindeközben a csapat technikai igazgatója, Pat Fry csendben, de szintén távozott, és jövőre már a Williamsnél dolgozik majd.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Luca de Meo, a Renault-csoport vezérigazgatója a Katari Nagydíj előtt Enstone-ba látogatott, ahol egy igen kemény beszéddel próbálta meg felrázni a csapatot, Esteban Ocon szerint sikeresen.
„Nekem egyébként is megbeszéléseim voltak aznap, szóval természetesen utána én is meghallgattam Luca beszédét” – nyilatkozta a Katari Nagydíj előtt Ocon.
„Azért jött, hogy mindenkit megerősítsen a támogatásáról, és motiváljon minket. Jó volt, hogy a gyárban is meglátogatta a csapatot, és rengeteg kérdésre válaszolt.”
„Egyértelmű, hogy vannak területek, ahol fejlődnünk kell, de szerintem a jó úton haladunk ahhoz, hogy ezt megtegyük, és sikeresek lehetünk.”
„Szerintem jó, hogy megmutatja, hogy az Alpine és az F1-es csapat 100%-ban élvezi a márka támogatását, és megmutatta, hogy neki személyesen milyen sokat számít ez a projekt. Nincs jól vagy rosszul időzített látogatás, amikor a főnök belép a gyárba, és jó volt, hogy kicsit feltüzelte a csapatot.”
Toto Wolff sorozatban a második versenyét hagyja ki, de így is ő irányítja a csapatot.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.