Ocon a ralizásáról és Alonsóról is beszélt

Az Alpine versenyzője, Esteban Ocon Fernando Alonso fiatalos lendületét méltatta, és elmondta, már várja csatáikat a kétszeres világbajnokkal. A francia épp túl van első ralis élményén.

Helmet of Esteban Ocon,  Alpine

Fotót készítette: Alpine

A 89. Monte Carlo-ralin két szakasz erejéig Esteban Ocon is részt vett, aki az Alpine A110S-t vezette. A márka nevét az idei évtől az F1-es csapat is viseli.

A francia a csütörtöki nap folyamán teljesítette a WRC idei világbajnokságának nyitószakaszait. A 31-es rajtszámmal és az Alpine tradicionális kék színeiben versenyző Ocon élvezte a kihívást.

Még több F1 hír:

„Jó nap volt, először vezettem raliautót ezen a pályán, ami a tapadás folyamatos változása miatt nagyon nehéz és teljesen eltér attól, mint amit megszoktam.”

„Fura volt navigátorral dolgozni. Miközben beveszel egy kanyart, figyelned kell arra, mit mond a következőről. Minden kilométerrel fejlődtem kicsit, a végére pedig egész jó lett.”

 

Az AS beszámolói alapján Oconnak arra is volt ideje, hogy új csapattársáról, Fernando Alonsóról nyilatkozzon.

„Fernando már attól a pillanattól kezdve készen állt a visszatérésre, hogy a csapathoz érkezett. Több teszten is részt vett, ami segítette őt. A tapasztalata pótolja majd a kimaradt éveket.”

„Olyan, mintha 20 éves lenne. Szerintem már a szezon kezdetén a legjobbját fogja nyújtani. Próbálom majd legyőzni őt, ugyanakkor közös erővel toljuk majd a csapat szekerét.”

„A célom, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzem. Eddig nem volt sok időnk beszélni, de váltottunk már üzeneteket. Nagyon tisztelem Fernandót és remélem, jó versenyeket futunk majd együtt” – nyilatkozta Ocon.

Ocon a csapat vezetőségéhez is nagy reményt fűz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Bottast motiválják a fotelszakértők kritikái
Következő cikk Domenicali: Több autómárka is érdeklődik az F1 iránt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország