Ocon: a Pirelli esőgumija „semmilyen helyzetben nem jó választás”
Az Alpine pilótája, Esteban Ocon nagyon mérges volt, miután csapata az extrém esőgumikat rakta fel az autójára a Holland Nagydíj végére visszatérő nagy esőzés közepette.
Az Alpine-nak alapvetően nem volt rossz versenye, ha figyelembe vesszük, hogy Ocon végül a 10. helyen ért célba, miközben márkatársa dobogóra tudott állni, de talán még ennél is több volt benne számukra. Az istálló azonban a futam elején és a futam végén is a jobb pozícióban lévő Gaslyt részesítette előnyben.
A nagy záporban ráadásul ő a kék oldalfalú Pirelliket kapta, mivel az istálló azt mondta neki, hogy nagyon komoly esőzés jön. Ocon viszont már a kiállás előtt megkérdőjelezte a döntést, amikor pedig kihajtott a pályára az esőgumikon, rögtön tudta, hogy elszúrták: „Ez a legrosszabb döntés, srácok” – mondta a rádióban.
A sorsát pedig az pecsételte meg igazán, hogy Csou Kuan-jü balesetét követően piros zászlóval szakították meg a viadalt, így aki intermediate-en volt, nyert egy ingyen cserét, még ha arra később nem is volt szükség. Ocon pedig a 11. pozícióban találta magát, és egyáltalán nem volt boldog emiatt. A mérnökével láthatóan ingerülten kommunikált.
„Először is gratulálok Pierre-nek. Szuper munkát végeztek azzal, hogy megszerezték a csapat idei második dobogóját. Ez mindenképp pozitív, és talán az egyetlen pozitívuma ennek a hétvégének. Az én autóm ugyanis nem érződött jónak, de még így is felküzdöttük magunkat a 16.-ról a hatodikra és jól mentünk.”
„A végén sajnos viszont hagytuk, hogy elússzanak ezek a pontok. Nem voltam boldog, amikor kiálltunk az extrém esőgumikért. Emellett egy körrel később is jöttünk, mint kellett volna. Az abroncsok azonban még nem álltak készen a bokszban, amikor mondtam, hogy jönni akarok. Emiatt slickeken kellett maradnom az esőben, és így öt pozíciót buktunk.”
Amikor a Motorsport.com megkérdezte tőle, hogy a döntés később még beválhatott volna-e, hiszen a két Red Bull is hasonló útra lépett, Ocon így fogalmazott: „Nem, mert ez a gumi semmilyen helyzetben nem jó választás. A Red Bullnak megvan az előnye, nekünk nincs. A másik pedig, hogy ha már az extrém esőgumikat kell felrakni, akkor jön a piros zászló.”
„És meg is történt. Szóval az esőgumi semmilyen ponton nem jobb, mert lassabb. Ha pedig a körülmények még meg is kívánnák, akkor sem lehet őket használni, mert az már túl sok egy F1-es autónak.” Ocon tehát érzése szerint akár hatodik is lehetett volna, ha a futam legelején rögtön kihozzák, mint Gaslyt, és a végén nem szúrják el a taktikáját az esőgumikkal.
Nem Ocon viszont az egyetlen, aki Hollandiában a rossz taktikára panaszkodott...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.