Ocon: A Netflix is segített abban, hogy szerződtetett a Renault!

Esteban Ocon a Renault-ról átnevezett Alpine csapatánál fog versenyezni 2021-ben, a francia versenyző szerint pedig bár nem a Netflix miatt szerződtette őt a francia istálló, de segítette a helyzetét, hogy emiatt reflektorfénybe került.

Esteban Ocon, Renault F1, in a Press Conference

Esteban Ocon, Renault F1, in a Press Conference

Mark Sutton / Motorsport Images

Esteban Ocon 2016-ban a Manornál mutatkozhatott be a Forma-1-ben, majd két évet töltött a Force Indiánál, 2019-re viszont elvesztette az ülését, így abban az évben a Mercedes tesztpilótája volt a francia.

2020-ra viszont sikerült csapatot találnia: a Renault kétéves megállapodást írt alá Oconnal, tehát idén is náluk indul – csak annyi változás történt, hogy most már Alpine-nak hívják a csapatot, a csapattársa pedig Daniel Ricciardo helyett Fernando Alonso lesz.

Még több F1 hír:

A 24 éves pilóta szerint 2019-ben az is segítette őt a mezőnybe való visszatérésben, hogy a Netflix reflektorfénybe helyezte őt.

„Akkor kezdtek filmezni, amikor a Mercedes teszt- és tartalékpilótája voltam. A Netflix miatt ekkor reflektorfénybe kerültem. Nem akarom azt mondani, hogy a Netflix miatt igazolt le a Renault, de ez is segített.”

„Korábban minden el volt zárva a nyilvánosságtól a Forma-1-ben, nem lehetett filmezni a paddockban, most viszont még a Netflixnek is lehetősége van filmezni a pályákon. Emiatt pedig nagyobb mértékű érdeklődés irányul a sportra, ezért megérte a változtatás” – mondta Ocon.

Tovább változik a Mercedes festése?


A Toyota Gazoo Racing 2021-ben egy hiperautóval áll rajthoz a WEC-ben, amelyről nemrég rántották le a leplet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Berger: Bottasnak esélye sincs Hamilton ellen!
Következő cikk Ezek a változtatások feldobhatják a novemberi Ausztrál Nagydíjat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország