Ocon: A dobogó a célom 2020-ban!

A Renault versenyzője, Esteban Ocon elmondta, a célja az 2020-ban, hogy a dobogóra álljon. A 23 éves versenyző azt is elmondta, hogy a Renault célja az előrelépés.

Esteban Ocon, Renault F1 Team

Fotót készítette: Esteban Ocon

Esteban Ocon 2016-ban a Manor színeiben mutatkozhatott be a Forma-1-ben, majd a 2017-es és a 2018-as szezont a Force Indiánál teljesíthette. Azonban a csapat tulajdonost váltott, és az immáron Racing Point névre „keresztelt” istálló Lawrence Stroll fiával, Lance Strollal folytatta, így Oconnak nem maradt helye a mezőnyben.

A francia versenyző így 2019-ben a Mercedes tartalékpilótai szerepét kapta meg. A csapatfőnök, Toto Wolff komolyan számításba vette őt a jövő évi üléssel kapcsolatban, azonban végül Valtteri Bottas megtartása mellett döntöttek, Ocon pedig 2020-ra a Renault-hoz igazolt, Daniel Ricciardo mellé.

Az RMC arról kérdezte a 23 éves versenyzőt, hogy csalódott-e amiatt, hogy nem a Mercedesszel, hanem a Renault-val tér vissza a Forma-1-be.

Még több F1 hír:

„Egyáltalán nem. Egy francia csapatnál lehetek, amelynek komoly ambíciói vannak: pár éven belül vissza akarnak térni a topcsapatok közé, szóval egyértelmű, hogy nem vagyok csalódott. Sokkal inkább megkönnyebbültem, hogy itt folytathatom.”

Viszont a Renault csapatának vezetői már felhívták a figyelmet a médiában arra, hogy a fókuszuk elsődlegesen a 2021-es évre fog irányulni, így egy köztes év lehet számukra 2020. Ocon nem aggódik emiatt:

„A Renault célja 2020-ra, hogy jobban teljesítsen, mint 2019-ben. Idén egyértelműen alulteljesítettünk, a csapat sokkal jobban akar teljesíteni ennél. Nem az az ambíciónk, hogy ötödikek legyünk.”

„Aztán fejlődnünk kell, fejlesztenünk az autót, és közelebb kell kerülnünk a top-3 csapathoz. Az én személyes célom az, hogy a dobogón végezzek 2020-ban. Szerintem ha ez sikerülne, az azt jelentené, hogy nagyot tudtunk előrelépni.”

További híreink:

Ocon már a szezon utáni teszten kipróbálhatta Abu Dhabiban a Renault-t. A csapatfőnök, Cyril Abiteboul így nyilatkozott a teszt után az Auto Hebdónak:

„Nem igazán tudok semmiről beszámolni attól eltekintve, hogy elégedettséggel tölt, el hogy meg tudtuk csinálni Estebannal azt, amit Daniellel nem tudtunk tavaly – akkor a Red Bull nem engedte, hogy Daniel velünk teszteljen.”

„Daniel beilleszkedését ez mindképpen hátráltatta egy kicsit, most viszont időt nyertünk azzal, hogy Esteban Abu Dhabiban velünk tesztelhetett.” – mondta a csapatfőnök.


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sokkal nagyobb büdzsé kell a Ferrarinak 2020-ra
Következő cikk Videó: A legnagyobb balesetek a 2019-es szezonban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország