Ocon a Belga Nagydíjon még biztosan rajthoz állhat? Melyik csapattal?

A McLaren belga versenyzőjéhez hasonlóan a Force India francia pilótája Spa-Francorchampsban még szinte biztosan megtarthatja az ülését.

Esteban Ocon, Force India F1 in the Press Conference

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

Az átigazolási piac még mindig nagyon nyitott. Eddig csak a Mercedes és a Renault jelentette be a 2019-es párosát. A Ferrarinál Kimi Räikkönen maradása, míg a Red Bullnál Pierre Gasly érkezése tűnik biztosnak.

Még több F1 hír:

Sőt, még a Force Indiát is a biztosabb pontok közé lehet sorolni Stroll hatalomátvétele után. Sergio Pérez szerződéshosszabbítását már ezen a héten bejelentheti a csapat, addig Lance Stroll várhatóan legkésőbb az év végén érkezni fog. A mezőny többi részében akár igen komoly fordulatok is bekövetkezhetnek.

Pillanatnyilag az egyik legjobb kérdés az, hogy Stroll mikortól lesz a Force India versenyzője. A pletykák szerint az édesapja már Spától Pérez csapattársaként akarja látni a fiát, de ez lehetséges, hogy nem valósul meg.

Vandoorne esetében már beszámolhattunk egy erős jelről azt illetően, hogy a belga a hazai hétvégéjén ott lehet az indulók között, továbbra is Fernando Alonso csapattársaként. Ma Ocon a közösségi médián keresztül jelezte, hogy Belgiumban számíthatunk rá, legalábbis az ő tudomása szerint.

 

A 21 esztendős Ocon, aki eddig 41 startnál állt ott az F1-ben, 2016-ban épp Belgiumban mutatkozott be a királykategóriában, amiről meg is emlékezett a hivatalos közösségi oldalán. A francia elmondta, ezen a hétvégén ott lesz, ahol a karrierje 2 évvel ezelőtt elkezdődött, még a Manor színeiben. Ezek után nehéz elképzelni azt, hogy nem áll rajthoz a Belga Nagydíjon.

A csavar részeként ez akár egy cserét is jelenthet a Force India és a Williams között, hiába Robert Kubica a brit világbajnok csapat tartalékja. Ez a forgatókönyv talán örökre megpecsételné a lengyel sorsát az F1-ben és egyúttal talán meg is erősítené azokat a híreket, miszerint a Williams a rossz anyagi helyzete miatt szorosabbra fűzi a kapcsolatát a Mercedesszel.

A legvalószínűbb forgatókönyv a Belga Nagydíjat illetően, hogy egyelőre Pérez és Stroll is marad a helyén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Force India Formula One Team: beindult a folyamat
Következő cikk Perez közel áll a hosszabbításhoz a Force Indiánál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország