„Ő már készen áll arra, hogy F1-es bajnok legyen”

Felipe Massa úgy véli, hogy Max Vertappennek eddig nem volt olyan autója, amely elég jó lett volna a bajnoki címre. Az ex-pilóta szerint is egyértelmű, hogy a holland egy kivételes tehetség, és biztosan bajnok lesz majd, ha a megfelelő fegyver kerül a keze ügyébe.

„Ő már készen áll arra, hogy F1-es bajnok legyen”

Hiába van már Verstappen a mezőny elitjében lassan öt éve, eddig egyszer sem kapott olyan autót a Red Bulltól, amellyel igazán harcba lehetett volna szállni a Mercedes ellen a bajnoki sikerért.

Abban a pillanatban, ahogyan viszont lehetősége lesz rá, Massa szerint Verstappenből világbajnok lesz.

„Max egy kivételes tehetség, egy jövőbeli F1-es bajnok, efelől kétségem sincs. Az egyetlen rossz dolog az, hogy eddig nem volt olyan autója, amely elég lehetett volna neki a világbajnoki címhez” – ismerte el Massa a Ziggo F1 Cafénak adott interjúja során.

Még több F1 hír:

„Minden megvan benne, ő a legelképesztőbb tehetség. Őszintének kell lennünk: az elején pokolian gyors volt, de elég sokat is hibázott. Több lehetőséget is eldobott a hibái miatt. Ez normális, amikor fiatal vagy, de most már nem lehet ezt látni nála. Most már készen áll.”

A brazil úgy hiszi, hogy kb. két tized kellene Verstappennek ahhoz, hogy még közelebb tudjon férkőzni a Mercedeshez, vagy akár túl is tudja szárnyalni őket, megnézve az utóbbi futamokat.

Reméli, hogy nemsokára meglehet majd az a két tized, mert az segítene növelni az izgalmakat a szurkolók számára is.

 

„Sokat segítene neki, ha találna két tizedet még az autóban, és remélem, hogy ez hamarosan meg is történik. Ez jó lenne a világ összes Forma–1-es szurkolója szempontjából” – zárta gondolatát 2008 ezüstérmese.

Hiába a lemaradás, az idei szezonban eddig tényleg csak Verstappen tudott szembeszállni valós körülmények között Hamiltonékkal. Eddig négyszer tudta kettéválasztani őket: Magyarországon, Spanyolországban, valamint Oroszországban az időmérőn és a futamon egyaránt.

Pierre Gasly mellett ő a másik pilóta idén, aki még futamot tudott nyerni a Mercedeseken kívül. A hollandnak a 70. Évfordulós Nagydíjat sikerült behúznia Silverstone-ban.

Bahreinben sem lesznek majd nézők...


Ilyen egy teljes szimulátorcsere a virtuális Le Mans-on

megosztás
hozzászólás
Sainz: hallani szeretném, hogy mit mond a többi sportoló egymásnak
Előző cikk

Sainz: hallani szeretném, hogy mit mond a többi sportoló egymásnak

Következő cikk

Egy mutató, melyben biztosan nem Hamilton a legjobb (videókkal)

Egy mutató, melyben biztosan nem Hamilton a legjobb (videókkal)
Hozzászólások betöltése