BRÉKING

Ő is Felipe, ő is brazil, de nem Massa

Felipe Nasr remek napot zárt Jerezben, aminek a végén az első helyen találhatta magát a Sauber színeiben.

Mint ismeretes, Nasr volt a leggyorsabb a jerezi tesztsorozat harmadik napján. A C34-et terelgető brazil újonc összesen 109 kört (483 km) tett meg a spanyol aszfaltcsíkon. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legjobb időt lágy gumikon futotta, míg közvetlen mögötte közepes keveréken teszteltek, amik körülbelül 1,5 másodperccel lassabbak.

Felipe Nasr:

„Boldog vagyok, és elsősorban nem amiatt, hogy az élen végeztünk, ami persze mindig jó dolog, de ez csak egy teszt és nem tudjuk, hogy a többiek mit csinálnak. Elégedett vagyok, mert a csapat kiváló munkát végzett és sok kilométert tudtunk megtenni, ami létfontosságú az autó fejlődését illetően.”

„Sok mindent kipróbáltunk és teszteltünk a nap folyamán, így többek között a gumikat vizsgáltuk, valamint játszottunk egy kicsit a beállításokkal. A végén volt lehetőségem pár hosszabb etapot futom az autóval, aminek különösen örültem, mert ez egy kicsit olyan volt, mint amikor versenyzel.”

„Folyamatosan tanulok a csapatnál, mely mindenben segít nekem, és úgy érzem, nagyon jó helyen vagyok. Eddig minden szép és jó, így abban bízom, hogy a folytatás is ilyen pozitív lesz, mert egyértelműen a pontokért akarunk harcolni és visszatérni oda, ahol korábban volt a Sauber.”

Az utolsó tesztnapon Marcus Ericsson fogja vezetni a Ferrari motorral hajtott C34-et.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jó hír a Forma-1-nek: Izmosodik a Lotus
Következő cikk Nagyon gyors lehet a McLaren, ha a Honda megoldja a gondokat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország