„Ő a legjobb csapatfőnök az F1-ben”

A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown szerint jelenleg Andreas Seidl a legjobb csapatfőnök a Forma-1-ben, és kiemelte, hogy a csapatuk gyors formajavulásában a vezetői struktúra átalakítása is fontos szerepet játszott.

Zak Brown, CEO, McLaren Racing, and Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, on the grid

Andy Hone / Motorsport Images

Zak Brown 2016-ban, Ron Dennis távozása után kezdett el dolgozni a McLarennél, és 2018-ban lett a McLaren versenyzéssel foglalkozó részlegének vezérigazgatója. 2019-ben a Porsche WEC projektjének korábbi főnökét, Andreas Seidlt nevezte ki a McLaren Forma-1-es csapatának csapatfőnöki pozíciójába.

Az átszervezés óta Brown foglalkozik a csapat pénzügyeivel, míg Seidl a versenycsapat mindennapos irányításáért felel. Brown szerint egyértelmű, hogy ez a megoldás működik, nem véletlenül vették azokat át más csapatok is (például a Williams), de szerinte nem szabad alábecsülni, hogy mennyire nagyszerű szakember Seidl, akinek az irányításával a csapat 2020-ban a konstruktőri bajnokság 3. helyén zárt.

Még több F1 hír:

„Szerintem remekül működik az a fajta vezetői struktúra, ami nálunk van a McLarennél” – mondta Brown. „Kiváló a munkakapcsolatom Andreasszal. Szerintem egyértelmű, mi az én dolgom, és mi az övé, és ezzel a csapat is tisztában van.”

„Az én dolgom a McLaren Racing vezérigazgatójaként az, hogy a lehető legversenyképesebb, pénzügyileg is fenntartható csapatot hozzam létre, nem csak az F1-ben, hanem például az IndyCarban is. Az én dolgom az, hogy megtaláljam a szakma legjobb embereit, ez pedig szerintem sikerült is. Szerintem ma a bokszutcában Andreas a legjobb csapatfőnök, ezért is adtunk neki szabad kezet.”

„Én nem tudom, hogyan kell irányítani egy Forma-1-es csapatot, Andreas pedig pont ebben tündököl. Az én dolgom az, hogy biztosítsam számára a szükséges szabadságot, támogatást, a pénzügyi erőforrásokat. Andreas úgy irányítja a Forma-1-es csapatot, ahogyan jónak látja.”

Brown mellett Seidl is megerősítette az, hogy a világos és nyitott munkakapcsolat közte és Brown között előrelendítette a csapatot:

„Szerintem nagyon fontos összetevő egy F1-es csapat sikerességében, hogy világosan meg legyen határozva, ki miért felelős, kit miért lehet felelősségre vonni. Nagyon boldog vagyok, hogy a McLarennél világosak a feladatkörök köztem és Zak között, aki a főnököm is.”

„A legtöbb témával kapcsolatban ugyanazon a véleményen vagyunk, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy még messze van a csapat attól, ahol lenni szeretnénk egy pár év múlva.”

Az Alpine komoly fejlesztésekkel készül Imolára

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme a 2021-es Emilia-Romagna Nagydíj menetrendje – ismét Imolában a Forma-1!
Következő cikk De Meo: Alonso az Alpine „keresztapja”, aki megváltoztathatja a csapatot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország