Nyugalom az első 3 helyen, folyamatos változás az F1-es középmezőnyben

Tovább nőtt a különbség a konstruktőri pontverseny első 3 csapata között, eközben a középmezőnyben a szokásos folyamatos változás zajlik – a kanadai hétvége nagy nyertese a Renault volt, akik 3 pozíciót javítottak.

Daniel Ricciardo, Renault R.S.19, leads Nico Hulkenberg, Renault R.S. 19, past the chequered flag

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A 2019-es szezonban még korábban sohasem szerzett annyira kevés pontot a Mercedes, mint Kanadában, ennek ellenére még így is tovább tudták növelni előnyüket a csapatbajnokságban. Hamilton és Bottas összesen 38 pontot szerzett a Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán, míg a Ferrari 33-at, a Red Bull pedig 14-et.

Így tehát tovább nőtt a szakadék a konstruktőri pontverseny első 3 helyén, és most már a Ferrari is akkora előnyre tett szert a Red Bullal szemben, hogy hiába szereznének kettős győzelmet az energiaitalosok, illetve hiába nullázna a Ferrari, úgy sem változna köztük a sorrend.

Még több F1 hír:

A középmezőny, vagyis a „B” liga élén még mindig a McLaren áll, a wokingi istálló pont nélkül maradt Montrealban, viszont a Renault csak megközelíteni, de megelőzni már nem tudta őket. A McLaren és a Renault között már csak 2 egység a különbség, a francia istálló pedig a Kanadában megszerzett hatodik és hetedik helyével 3 pozíciót javított – a Racing Pointot, a Toro Rossót és a Haast utasították maguk mögé a pontversenyben.

A Haas ezen kívül is rontott egy pozíciót, ugyanis a Kanadai Nagydíjat megelőzően pontegyenlőség volt köztük és a Toro Rosso között, Daniil Kvjat 10. helyének köszönhetően viszont lépéselőnybe került a Red Bull „B” csapata. Az Alfa Romeo sorozatban második nagydíjhétvégéjén nem tudott pontot szerezni, a Williams helyzete pedig a pontszerzés tekintetében továbbra is kilátástalan.

A konstruktőri pontverseny állása a Francia Nagydíj előtt:

1. Mercedes - 295 pont
2. Ferrari - 172 pont
3. Red Bull - 124 pont
4. McLaren - 30 pont
5. Renault - 28 pont
6. Racing Point - 19 pont
7. Toro Rosso - 17 pont
8. Haas - 16 pont
9. Alfa Romeo - 13 pont
10. Williams - 0 pont
10
 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault-nál kommunikációs krízis is volt év elején a csapatfőnök szerint
Következő cikk Schumacher 8 győzelme Franciaországból, 8 csodálatos F1-es versenygéppel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország