Nyolc évvel ezelőtt ezen a napon: Verstappent bejelentette a Toro Rosso
2014. augusztus 18-án jelentették be, hogy a Scuderia Toro Rosso szerződteti a tizenhat éves holland tehetséget, Max Verstappent. A tavalyi világbajnok a következő szezonban debütált is a szériában.

A holland pályafutása rendkívül pörgősen indult, hiszen a Torro Rossónál való bejelentése után 21 hónappal már a Red Bull nagycsapatában bizonyíthatott. Verstappen azonban már a fiókcsapatnál kapott lehetőségért is nagyon hálás volt.
„Először is szeretném még egyszer megköszönni Helmut Markónak és a Red Bull Racingnek a belém vetett bizalmat, hogy a pályafutásom ezen szakaszában már Forma-1-es versenyzőként vezethetek” – kezdte a fiatal Verstappen a bemutatkozását a csapatnál.
„Az, hogy 2015-ben a Toro Rossóval debütálhatok a legmagasabb szinten, egy gyerekkori álmom vált valóra. Hétéves korom óta az a célom, hogy elérjem a motorsport csúcsát, így most, hogy ez valóra vált, igazán rendkívül boldog vagyok” – folytatta a holland.
Franz Tost is felismerte annak idején, hogy Verstappen egy csiszolatlan gyémánt. „Nagy örömmel üdvözöljük Maxot a Toro Rosso családjában. Nagyszerű látni, ahogy a Red Bull Junior programja továbbra is megtalálja a tehetséges fiatal versenyzőket, és esélyt ad nekik arra, hogy bekerüljenek a Forma-1-be” – mondta.
„Maxot az új generáció egyik legtehetségesebb fiatal versenyzőjének tartjuk, és úgy gondoljuk, hogy rendelkezik a szükséges érettséggel és mentális erővel ahhoz, hogy sikeresen vállalja ezt a kihívást" - tette hozzá.
Verstappen végül alig több mint egy évet töltött a Toro Rosso alkalmazásában. A 2016-os Spanyol Nagydíjon már a Red Bull színeiben indulhatott, a többi pedig történelem...
Spa-Francorchamps már készen áll a futamra, emlékezetesen akarnak „búcsúzni”
Nézd meg te is a 24 órás spái futam videós összefoglalóját:
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.