Nürburgring nem hajlandó feladni, és lemondani az F1-ről

A helyi tisztviselők nagyon optimisták és hamarosan mindenben megállapodhatnak a FOM első emberével, melynek értelmében biztosítanák a jövőjüket a kategóriában.Hockenheim azonban készen áll arra, hogy jövőre is vendégül lássa a mezőnyt.  

Fotó: Red Bull Racing
A rosszabb pénzügyi helyzet miatt Hockenheim és Nürburgring megállapodott egymással, hogy éves váltakozással rendezik meg a Német Nagydíjat a Forma-1-ben. Idén Hockenheim fogadta a királykategóriát, addig jövőre az eredeti tervek szerint ezt Nürburgring tenné meg.

A korábbi hírek azonban arról szóltak, hogy a pálya pénzügyi helyzete miatt 2013-ban is Hockenheim szolgálhat otthonául a német versenyhétvégének, ami a „legrosszabb” forgatókönyvet jelentené, így Németország biztosan nem kerülne ki a naptárból.

Jörg Lindner, Nürburgring képviselője a német SID hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy folyamatosan tárgyalásban állnak Bernie Ecclestone-nal, és semmi jelét nem látják annak, hogy ne lehetnének optimisták.

Lindner hangsúlyozta, az új megállapodás hosszú távra szólna. A végleges döntés az Abu Dhabi Nagydíj ideje alatt születhet meg. A szervezők azonban kilátásba helyezték, hogy egy másik időpontban rendezzék meg a futamot, ezzel eleget téve az esetleges kéréseknek. Az eredeti kiírás szerint a verseny július végén (21.) kerülne megrendezésre. 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING