Nullázott a McLaren, de ebből dupla pontszerzés is lehetett volna

megosztás
hozzászólás
Nullázott a McLaren, de ebből dupla pontszerzés is lehetett volna
Szerző:
2019. márc. 17. 7:29

Carlos Sainz Jr., és Lando Norris szomorú amiatt, hogy nem tudtak pontokat szerezni a McLarennek az Ausztrál Nagydíjon.

Sainz nagyon hamar kiesett egy technikai hiba miatt, míg Norris nem sokkal maradt le a pontszerzésről az Albert Parkban.

Még több F1 hír:

„Nagyon sajnálatos, hogy még a futamot sem fejezhettem be, ráadásul ilyen hamar kiestem egy technikai hiba miatt. Azt hiszem, az MGU-K miatt kellett kiesnünk.” – kezdte Sainz.

„Csalódott vagyok, mert noha a mezőny hátsó feléről kellett indulnom, egy jó start után harcban lehettem volna a pontokért. Strollon voltam rajta, aki később pontszerző is lett. Kvjat szintén, aki akkor mögöttem volt, szóval ez is mutatja, hogy a pontszerzés lehetséges lett volna.” – tette hozzá Sainz a Movistar+ F1 kérdésére.

„A Forma-1 a technikáról is szól, és ezek a dolgok időről időre megtörténhetnek. Persze mindig sajnálatos, ha mindez a versenyen történik meg. Nagyon szerencsétlenek voltunk ezen a hétvégén, de remélem, hogy ezzel vége is ennek a rossz szerencsének, és Bahreinben már pontszerzők leszünk.”

„Egyelőre nem tudok részleteket a meghibásodásról. Nem ismerem a lehetséges okokat a motor oldaláról. Még nem beszéltem a mérnökökkel erről, mert a futamra koncentráltunk, de hamarosan tudni fogjuk. Bízunk a Renault-ban, és reméljük, hogy minden rendben lesz.”

„Szükségünk van a fejlesztésekre. Minden ezektől függ, hogy elkerüljük a tavalyi évben történteket. Ha ezek a frissítések működnek, és lépésről lépésre haladunk, akkor biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond. Tudjuk, hogy milyen irányt kell követnünk, és van mire építenünk. Ez fontos. Lesznek egyes versenyek, ahol a tempónk elegendő lesz a Q3-ra, míg máshol nem. A fejlesztési programunk azonban jó, és sikerülhet ott lennünk a csatában.”

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

Norris szombaton ott volt a Q3-ban, és sokáig esélyes volt a pontszerzésre, de végül a TOP-10-en kívül végzett.

„Nyilvánvalóan kissé csalódott vagyok, hogy nem szereztem ma pontot. A csapat tegnap csodálatos munkát végzett, de tudtuk, hogy a futam nehezebb lesz. Mindig nehezebb egy verseny, főleg egy ilyen pályán, ahol nehezebb az előzés.”

„A legnagyobb gondot az jelentette, hogy az előttem lévő autók miatt rengeteg leszorítóerőt veszítettem. Ez pedig mindenre hatással van, kezdve a sebességgel és a gumikkal. És a csata miatt talán túl keményen is próbálkoztam, amik nem tettek jót az abroncsoknak.”

„Persze mindent megtettem, amit csak lehet, és sokat tanultam. Ez volt az első versenyem a Forma-1-ben, de azt jól látni, hogy amikor több autó van előtted, a leszorítóerő messze nem olyan, mint normál esetben. Szóval ez igen nehéz. Ez a legnagyobb hátrány.”

„A rajtom nem volt a legrosszabb, de a gumik kicsit kipörögtek, majd ott volt előttem 7 autó az első kanyarban. De nem fogok szomorkodni, mert mindent megtettem, amit lehet, és nem voltam messze.”

Következő cikk
Wolff: Bottas újra felfedezte a vezetés élvezetét

Előző cikk

Wolff: Bottas újra felfedezte a vezetés élvezetét

Következő cikk

Ricciardo mélységesen csalódott az Ausztrál Nagydíjon

Ricciardo mélységesen csalódott az Ausztrál Nagydíjon
Be first to get
breaking news