Norrist meglepték a pilótapiac történései, de az már kevésbé, hogy Ricciardo lesz a csapattársa

Lando Norrist félig-meddig váratlanul érték a pilótapiac változásai, amelyeknek egy részét „kicsit sokkolónak” tartotta, de tudta, hogy a McLaren már régóta le akarta szerződtetni Daniel Ricciardot.

Norrist meglepték a pilótapiac történései, de az már kevésbé, hogy Ricciardo lesz a csapattársa

A 2021-es pilótakeringőt Sebastian Vettel indította be, amikor bejelentette, hogy 2021-ben már nem lesz a Ferrari pilótája, azonban ezután a dolgok gyorsan lefolytak, és Sainz, illetve Ricciardo érkezését is gyors egymás után bejelentette a Ferrari, és a McLaren.

Lando Norris elmondta, hogy egyáltalán nem számította arra, hogy Vettel el fogja hagyni a Ferrarit, és arra sem, hogy az ő csapattársát, Carlos Sainzot fogják helyette leigazolni. Ricciardo érkezését azonban már várta korábban is.

„Az nem igazán volt nagy meglepetés, hogy Daniel a McLarenhez jött, a nagyobb meglepetés szerintem az volt, hogy Carlos a Ferrarihoz megy, valamint az, hogy Vettel elhagyja a Ferrarit” – nyilatkozta Norris az Autosport/Motorsport.com-nak.

Még több F1 hír:

„Kicsit sokkoló volt ez az egész, mert senki nem számított arra igazán, hogy Seb tényleg elhagyja a Ferrarit, és nem ír alá még egy szerződést. Amikor ez kiderült, akkor már mindenki tudta nagyjából, hogy mi fog történni.”

„Carlos megragadta a lehetőséget, és megszerezte az ülést, boldog vagyok, hogy ez sikerült neki. Ricciardo érkezése már nem volt akkor meglepetés, mert én is tudtam, hogy a McLaren 2019 előtt is akarta, tudtam, hogy ott van a radaron.”

„Miután tavaly a McLaren jobb volt, mint a Renault, az ő véleménye is megváltozott szerintem.”

„Neki már meg van a tapasztalata azzal kapcsolatban, hogyan kell versenyt nyerni, Carlosnak még ilyene nincs, de Carlos ettől még nagyon jó pilóta. Danielnek több tapasztalata van a nagycsapatokkal, és pontosan tudja, mire van szükség ahhoz, hogy versenyt nyerjünk. Az ő hozzáállása valószínűleg másmilyen lesz, mint Carlosé.”

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Soha nem töltöttem még 2 évet egy sorozatban, leszámítva a gokartozást, de ez már a második évem lesz a Forma-1-ben. Az, hogy maradok a csapatnál, de új csapattársam lesz, teljesen új helyzet nekem is, nem is igazán tudom, mire számítsak majd.”

„Mint mondtam, megvan a tapasztalata azzal kapcsolatban, hogyan kell együtt dolgozni egy győztes csapattal. Ennek a megtanulása talán a legértékesebb dolog, amit nyújtani tud, és természetesen a csapat is fejlődik majd ezáltal.”

megosztás
hozzászólás
Ha a Mercedes továbbra is nyer, kevesebbet fejleszthet, mint a riválisok
Előző cikk

Ha a Mercedes továbbra is nyer, kevesebbet fejleszthet, mint a riválisok

Következő cikk

A Mercedes ismét a pályán: videó

A Mercedes ismét a pályán: videó
Hozzászólások betöltése