Norrist arról kérdezték, lesz-e 'shoey' Ricciardóval

A McLaren brit versenyzője, Lando Norris elmondta, benne lenne egy Daniel Ricciardo-féle shoey-ban, ha csapattársával közösen állnának a dobogón – de kizárólag ebben az esetben. Norris további feltétele, hogy csakis saját cipőjéből lenne hajlandó inni.

megosztás
hozzászólás
Norrist arról kérdezték, lesz-e 'shoey' Ricciardóval

Daniel Ricciardo ’shoey’-ja 2020-ban visszatért a köztudatba, miután két év szünet után az ausztrál újra a dobogón ünnepelhetett, ráadásul két ízben is. A McLaren-Mercedes ausztrál versenyzőjének az a szokása, hogy a díjátadó ceremónián cipőjéből iszik pezsgőt, amiből a többi dobogóst is megkínálja.

Adrian Newey 2018-ban Monacóban, Lance Stroll Azerbajdzsánban 2017-ben, Lewis Hamilton pedig tavaly Imolában ízlelte meg a cipőből ivott pezsgő ízét. Bár a hétszeres világbajnok 2017-ben még elutasította az ajánlatot, tavaly beadta a derekát. 

Még több F1 hír:

Ricciardo új csapattársa, Lando Norris nem utasítana vissza egy ’shoey’-t, amennyiben csapattársával mindketten dobogóra állnának. A 21 esztendős brit azonban nem az ausztrál, hanem saját cipőjét használná.

„Nem lenne shoey, ha én nyerném a futamot, és semmi esetre sem Daniel cipőjéből. Akkor sem, ha csak én vagyok kettőnk közül a dobogón. Ha mindketten, akkor bevállalom.” – tett ígéretet Norris Twitch-csatornáján.

Norris eddig két szezon töltött az F1-ben, ez idő alatt eddig egyszer állhatott dobogóra: a 2020-as Osztrák Nagydíjon a brit parádés utolsó körrel előzte meg az 5 másodperces büntetéssel rendelkező Lewis Hamiltont. Ez volt egyben a brit első leggyorsabb köre a sportban.

Domenicali nem tud segíteni a Ferrarinak 

Ajánlott videó:

Ricciardo: Kemény lesz a csatánk Norrisszal!

Előző cikk

Ricciardo: Kemény lesz a csatánk Norrisszal!

Következő cikk

A McLaren technikai igazgatója szerint a korlátozások nem sokáig állítják meg a csapatokat

A McLaren technikai igazgatója szerint a korlátozások nem sokáig állítják meg a csapatokat
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo , Lando Norris
Csapatok McLaren
Szerző Dobozy Dávid