Norrisra is büntetés várhat: „Folyamatosan beszélünk erről a Mercedesszel...”

A McLaren versenyzője, Lando Norris nem zárja ki, hogy nála is – mint szinte minden Mercedes-motoros versenyzőnél – motort fognak cserélni, emiatt pedig a szezon hátralévő versenyeinek egyikén hátulról fog majd rajtolni.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az már eldőlt, hogy a mexikói hétvégén Lance Stroll a mezőny végéről indul, mivel teljes motorcserét hajtanak végre nála, és nem kizárt, hogy nem ő lesz az egyetlen Mercedes-motorral hajtott pilóta, akire hátrasorolás vár.

A McLaren-pilóta Lando Norris az olasz Corriere dello Sportnak ismerte el, hogy gyakran beszélnek a Mercedesszel arról, hogy érdemes-e erőforrást cserélniük a kocsijában.

„Beszélünk erről is. Szinte minden Mercedes-motoros pilóta kapott már büntetést emiatt. Folyamatosan beszélünk a Mercedesszel arról, hogy mi lenne a legjobb döntés a szezon vége előtt, vagyis hogy cseréljünk-e motort, vagy sem.”

Még több F1 hír:

A McLaren szempontjából rendkívül fontos a szezon utolsó néhány futama is, ugyanis kemény harcot vívnak a Ferrarival a konstruktőri harmadik helyért. A fiatal brit úgy látja, hogy a maranellói alakulat csomagja jelenleg erősebb.

„Jelenleg a Ferrari csomagja versenyképesebbnek tűnik, főleg az utóbbi hétvégéken. Fejlesztettek is a csomagjukon, kicsit versenyképesebbnek tűnnek, tehát most inkább az ő szájuk íze szerint alakulnak a dolgok.”

„Ez egy kemény és nehéz csata a két istálló között, és keményen dolgozunk azon, hogy előttük maradjunk a konstruktőri bajnokságban” – mondta Norris.

Magnussen, amikor megtudta, kinek a helyére hozná a Williams: „Mégis miféle csapat ez?”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Döntöttek a bírák Hamilton szabálytalanságának ügyében
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Mexikói Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország