Norrisnak van ötlete, miért szenved Ricciardo a McLarennel

A brit pilóta úgy véli, azért küzd csapattársa tavalyi érkezése óta a wokingi alakulat konstrukciójával, mert teljesen eltérő a vezetési stílusuk, neki pedig jobban fekszik az MCL36 kialakítása is, mint az ausztrálnak.

Lando Norris, McLaren MCL36, battles with Daniel Ricciardo, McLaren MCL36

Daniel Ricciardo mclarenes karrierje eddig nem úgy alakul, ahogy azt eltervezte, az ausztrál pilóta tavaly is rendre kikapott Lando Norristól a versenyeken és az új év sem hozott változást.

Ennek hatására természetesen felerősödtek azok a hangok, amelyek Ricciardo távozását vetítették előre, ám a pilóta a héten maga erősítette meg, szerződése van a wokingi alakulatnál 2023-ra is és nem tervezi elhagyni a Forma-1-et.

Norris most arról mesélt, neki sokkal gyorsabban sikerült alkalmazkodni az autóhoz és meg tudja érteni Ricciardo szenvedését, hiszen teljesen eltérő a vezetési stílusuk, ami most neki kedvez az ausztrállal szemben.

Még több F1 hír:

„A szezon elején valószínűleg egy kicsit jobban küzdöttem a vezetési stílusom miatt, úgy éreztem, elég sokat kellett alkalmazkodnom. Engem nem zavar, ha instabilabb az autó, és bátrabban be tudom küldeni a gépet az első kanyarokban, ő viszont azt szereti, ha egy kissé alulkormányzott a konstrukció“ - magyarázta Norris a Forma-1 hivatalos oldalának.

A brit elismerte, hogy a McLaren idei fejlesztése egy meglehetősen trükkös autó, aminek nehéz elsajátítani a részleteit és versenyzői szempontból alkalmazkodniuk kell hozzá, hogy kihozhassák a maximumot a benne rejlő lehetőségekből.

 

„Ez egy nehezen vezethető autó, ezt el kell ismernem. Még Sainz is azt mondta, hogy olyan stílusra van szükséged a vezetéséhez, amit nem egyszerű felnőtt pilótaként újra megtanulni. Különösen az idei autó nagyon más, sokat változott tavaly óta“ - folytatta Norris.

„Alkalmazkodnom kellett hozzá, de most már azt hiszem kívül-belül ismerem az autót“ - zárta a pilóta, aki a szezon felénél 64 ponttal áll az összesített pontversenyben, 17 egységgel megelőzve Ricciardót.

Russell: Én vagyok az egyetlen, akinek megadatott, hogy minden idők legnagyobb versenyzőjének csapattársa lehet


Nem volt hiány akcióból és izgalomból az endurance világbajnokság monzai hatórásán.

 
megosztás
hozzászólás

Mit akar ezzel elérni Andretti, teszik fel a kérdést az F1-es csapatfőnökök

Schumacher: nem édesapám miatt vagyok F1-es pilóta, én akartam ezt csinálni

Feliratkozás