Norrisnak nem fekszenek a McLaren fejlesztései, a Nürburgringen régebbi alkatrészekkel ment

A McLaren ifjú pilótája, Lando Norris elmondta, a McLaren Oroszországra hozott fejlesztései olyannyira nem feküdtek neki, hogy az Eifel Nagydíjon már az autó egy régebbi változatával versenyzett.

Lando Norris, McLaren , on the grid

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A McLaren tavaly remek munkát végzett egész évben, fejlesztéseik folyamatosan javítottak az autó teljesítményén, így megérdemelten végeztek 2019-ben a konstruktőrök között a középmezőny élén.

2020 nem tűnik ennyire sima menetnek, az autó teljesítménye hektikusabb, és ahogy Szocsiban Carlos Sainz rámutatott, ebben közrejátszhat az, hogy az MCL35 nagyon érzékeny a szélre, habár a spanyol ugyanezzel a csomaggal lett ötödik a Nürburgringen - utólag azt mondta, "ezzel az autóval nem lehetett ott dobogóra kerülni."

A harmadik helyet a csapat el is vesztette, mivel Lando Norris a futamot motorhiba miatt feladni kényszerült, emellett a két versenyző azért azon a hétvégén is panaszkodott egy sort az új csomagra, Norris el is árulta, hogy a harmadik szabadedzés után ki is cserélték az új fejlesztéseket a már ismertekre:

Még több F1 hír:

„Végül annál maradtunk, amiről már tudtuk, hogy jó teljesítményt ad nekünk és ettől nekem is nagyobb lett az önbizalmam. Szocsi után nem voltam boldog, ott az autón voltak az új alkatrészek és egyáltalán nem bíztam benne. Most régebbi elemek vannak rajta, de ezekről tudjuk, hogy jók és én is magabiztosabb voltam velük.”

„Visszanézve Szocsira szerintem elég nehéz dolgunk volt ott. Lehettünk volna szerintem előrébb is a rajtrácson, volt potenciál még az autóban, ezen a hétvégén azonban mindent kiadtunk belőle.” – mondta el a fiatal brit még az Eifel Nagydíj helyszínén.

A McLaren mérnökeinek tehát fel van adva a lecke, pláne, mivel azon is kell gondolkodniuk már, hogy hogyan illesztik bele saját koncepciójukba a Mercedes motorját, melyet jövőre fognak használni.

A Red Bull nem akarja eléggé a sikert, ha megtartja Albont?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hülkenberg szerint teljesítené a Red Bull elvárásait
Következő cikk Igazi veterán lehet a Red Bull új tartalékpilótája

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország