Norris: Hiányozni fog Carlos!

Lando Norris Abu Dhabiban szerzett ötödik helyével jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a McLaren a harmadik helyen zárja a 2020-as konstruktőri bajnokságot. A 21 éves brit versenyző erős szezont zárt, mely Ausztriában rögtön egy dobogós helyezéssel kezdődött számára.

Lando Norris, McLaren, and Carlos Sainz Jr., McLaren, on the grid for the end of season photo

Lando Norris, McLaren, and Carlos Sainz Jr., McLaren, on the grid for the end of season photo

Zak Mauger / Motorsport Images

A McLaren tízpontos hátránnyal érkezett a Racing Pointtal szemben a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra. A csapat a verseny előtt nem fogalmazott túlságosan optimistán, egész évben kiegyensúlyozottan teljesítő versenyzőiknek is köszönhetően azonban végül megszerezték a hőn áhított harmadik helyet.

„Nem voltunk túlságosan bizakodóak a verseny előtt. Tisztában voltunk Sergio és a Racing Point tempójával. Jó érzés, hogy végül meg tudtuk szerezni a konstruktőri harmadik helyet” – mondta Norris a Sky Sportsnak a verseny után.

Még több F1 hír:

Carlos Sainz Ferrarihoz szerződésével Daniel Ricciardo érkezik majd jövőre a McLarenhez. Zak Brown szerint az övék lesz a legizgalmasabb versenyzői felállás a rajtrácson. Visszatekintve még a 2020-as szezonra, Norris elmagyarázta, hogy mi tette ilyen erőssé a mostani partnerségüket.

„Az egyik legfontosabb része a harmadik hely elérésének az volt, hogy jól kijöttünk egymással, és ahogyan le akartuk győzni a másikat. Sokkal jobb eredményeket sikerült elérni. Tisztelem Carlost és ő is tisztel engem, és a legjobbat akarjuk elérni a csapattal. Hiányozni fog nekem” – zárta a brit.

Íme az évad utolsó futamának összefoglalója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Érzelmes volt a búcsú napja Vettelnek, de örül, hogy vége az évnek
Következő cikk Rosberg megnevezte az idei év legjobb 5 versenyzőjét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország