Norris „Verstappen és Hamilton szintjén van”

A McLaren ügyvezetője szerint Lando Norris eléri Max Verstappen és Lewis Hamilton szintjét, ha a sebességről van szó. Hogy mikor tud majd velük megküzdeni, az persze az autón is nagyban fog múlni.

Lando Norris, McLaren

Charles Coates / Motorsport Images

A fiatal brit mindenképpen az idei szezon egyik nagy sztárja, hiszen négyszer állt már dobogóra, a bajnokságban pedig az ötödik helyet foglalja el, de sokáig volt harmadik is. Emellett pedig első pole pozícióját is megszerezte, még az Orosz Nagydíj szombatján.

Őt azonban nem a bajnokságban elfoglalt helyezése érdekli, hanem az, hogy egy nap F1-es világbajnok legyen. Zak Brown szerint pedig ehhez meg is van a tempója. „Lando először még 2014-ben került a radaromra. Most már szerintem a legjobbak között lehet emlegetni” – nyilatkozta az amerikai a De Telegraafnak.

Még több F1 hír:

„Verstappen és Hamilton szintjén van. Tapasztalat terén még nem, de a sebesség terén mindenképp.” Az év korábbi részében egyébként maga Norris is mondott hasonlókat, csak nyilván szüksége lenne egy olyan autóra, amely képes felvenni a versenyt a Mercedesszel és a Red Bull-lal.

Brown most abban reménykedik, hogy a sorozat jövőre kezdődő új korszakában egy lépéssel még közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy részeseivé váljanak egy bajnoki csatának. „A játéktérnek kiegyenlítettnek kell lennie, és akkor a legjobb fog nyerni.”

„Hány játékosa van egy focicsapatnak? Oké, 11. Akkor nem akarod, hogy az ellenfélnek legyen három extra embere” – élt hasonlattam Brown. A 2022-es szabályok a tervek szerint csökkenthetik majd az istállók közötti különbségeket, bár könnyen lehet, hogy az első szezonokban újra egy csapat fog majd dominálni.

Gasly kemény hetekre számít a következő időszakban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme az első, alaposabb betekintés a szaúd-arábiai versenypályába (videó)
Következő cikk Perez számára egy gyerekkori álom válna valóra, ha győzni tudna hazai pályán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország