Norris „utálja” vezetni a mostani autókat a 2021-es masinákhoz képest

A tavalyi évben szinte teljes egészében megújultak a Forma–1 technikai szabályai, aminek köszönhetően ismét visszatértek a szívóhatásra épülő versenyautók. Miközben maga a küzdelem jó irányba indult, most nem minden pilóta élvezi annyira a vezetést, mint korábban.

Lando Norris, McLaren MCL36

Az új szabályok szerint épült autók bizonyos megkötések és módosítások miatt jóval merevebbek elődeiknél, a felfüggesztés egyszerűsítése, valamint a vékonyabb oldalfalú, 18 colos Pirelli-gumik mind hozzájárultak ahhoz, hogy a versenyzők a testükön is jobban érzik a futamok hatását.

A 2022 első felében komoly gondokat okozó delfinezésről pedig ne is beszéljünk, de az a folytatásban már vélhetően egyre kevesebb gondot fog okozni, főleg az idénre hozott kisebb technikai módosításoknak hála.

Esteban Ocon az Alpine-tól ettől függetlenül arról beszélt, hogy nem találja annyira szórakoztatónak az új gépek terelgetését, mint az előző generációs autókét, és Lando Norris is hasonló véleményt formált meg még a tavalyi esztendő végefelé.

Még több F1 hír:

„Utálom vezetni ezeket a kocsikat, tavalyhoz (2021) képest. Másfajta kihívást jelentenek. Nem mondanám, hogy annyira élvezetesek lennének, mint a korábbiak, legyen szó arról, hogy mennyire kényelmesek, és hogy miként tudod használni vele a kerékvetőket. Jobban be vagy határolva mostanság.”

„Még a beállítások terén is jobban meg van kötve a kezed. Alapvetően arra kell törekedni, hogy minél alacsonyabbra és keményebbre állítsd az autót, ha pedig túl kemény, akkor lehet rajta puhítani kicsikét.”

„Lényegében erről szól minden egyes hétvége, miközben az előző szezonokban sokkal több mindennel lehetett játszani és több mindent lehetett kipróbálni, a végén pedig legtöbbször eltérő megoldásokhoz jutottál el.”

 

„Most azonban nem ez a helyzet. Kisebb a játéktered a tényleges beállítások kapcsán. Nehezebben lehet elérni ezáltal azt az egy jó beállítást” – magyarázta Norris, aki a jövő szempontjából sem túl optimista.

Szerinte ugyanis minél tovább fejlődnek az autók, és minél több leszorítóerőt generálnak, annál rosszabb lesz minden, és annál nehezebben fogják majd tudni követni egymást a pályán.

Az FIA persze igyekszik szigorúan odafigyelni arra, hogy a csapatok ne álljanak elő olyan megoldásokkal, melyek úgymond sértik a szabályok eredeti szándékait, és ennek is köszönhető többek között az, hogy az idei évre már betiltották az Aston Martin trükkös hátsó, valamint a Mercedes Austinra hozott, de élesben sosem kipróbált első szárnyát.

Most te is megveheted Vettel egyik autóját

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon: a Williams 2022-es autója „sokkal gyorsabb” lehetett volna a megfelelő egyensúllyal
Következő cikk Visszatérésével Hülkenberg "javíthat" negatív rekordján, de ő nem gondol erre

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország