Norris úgy érzi, képes legyőzni Sainz-ot a McLarennél

Lando Norris nagyon hisz abban, hogy képes legyőzni a spanyol csapattársát, aki idén akár az év versenyzője címre is esélyes lehetne. A brit elmondása szerint közel áll Carlos Sainz Jr. teljesítményéhez.

Lando Norris, McLaren, in the drivers parade

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A McLaren egy igen erős párossal állt elő Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne távozásával. A spanyol a világbajnok alakulat nagykövete maradt, míg a belga a Formula E-be szerződött, ahol már a Mercedesnek versenyezhet az újonc F2-es bajnok csapattársaként. A briteknél pedig Carlos Sainz Jr. és az újonc Lando Norris kapta meg a lehetőséget.

Még több F1 hír:

Norris idén eddig csak 35 pontot gyűjtött, míg Sainz már 76 egységnél jár. A differencia jelentős, de a britnek több szerencsétlen hétvégéje is volt, és elmondása szerint az időmérőn igen közel van a spanyolhoz, ahol sokszor minimális különbségek döntenek kettejük között, de az épp elegendő arra, hogy Lando nehezebb helyzetbe kerüljön a futamon.

„Azt hiszem, szoros közöttünk a helyzet az időmérőn. Legutóbb ez az Orosz Nagydíjon is így volt. Általában kicsik a különbségek közöttünk, ami jó hír a csapat számára. Vannak helyszínek, ahol Carlos gyorsabb volt, és pár alkalommal nem volt szerencsénk. Persze olyan eset is volt, amikor pedig hibáztam a Q3 végén, és az sokba került.”

„Ezek nem nagy dolgok. Apró dolgokról van szó, amik azonban a végén sokat érhetnek. Az apró dolgokból lesznek a nagy dolgok, és ez a Forma-1-ben különösen igaz. Egyetlen egy elrontott féktáv vagy kormánymozdulat is sokba kerülhet egy időmérőn. Összességében azonban elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok mennek és haladnak, mert itt-ott már fejlődtem.”

„Ugyanakkor szerintem Carlos nagyon jó munkát végez. Sok kört tesz meg, és a végén megtalálja azt az időt, amire szüksége van, de tudom, hogy ha közel vagyok, akkor le tudom győzni. Tényleg nagyon elégedett vagyok azzal, amit csinálok. Ez az első évem az F1-ben, ami a tanulásról szól, de mindig jobb és jobb eredményeket akarok.”

 

„Nem mindig könnyű elfogadni, amikor egészen apró különbséggel kapsz ki. Ez valójában nehezebb, mint amikor a hátrányod nagyobb. Olyankor csak azt mondod magadnak, hogy igen, ez egy rossz kör volt, és bosszankodsz egy kicsit, de amikor egy hajszálon múlik... Az más! Sokkal frusztrálóbb és idegesítőbb, de élvezem a közös munkát, amit folytatnunk kell, és meg kell próbálnom javítani, hogy jobb lehessek.”


Max Verstappen kipróbálhatott egy legendás darabot, a 1,5 literes V12-es motorral ellátott a Honda RA272 F1 volánjánál ízelítőt kaphatott a fiatal holland az aranykorszak hangulatából.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es pilóták nem engedik a gumipaplan betiltását
Következő cikk A remek formában lévő Gasly megfogná a Renault-t

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország