Norris túl a koronavíruson, de még várnia kell

A Crash.net értesülései szerint a McLaren versenyzője, Lando Norris visszarepülhetett az Egyesült Királyságba, miután az elmúlt napokat karanténban töltötte Dubaiban. A brit versenyző felépült a koronavírusból.

Lando Norris, McLaren speaks to the media

Lando Norris, McLaren speaks to the media

Mark Sutton / Motorsport Images

A 21 éves Lando Norris Dubaiban töltött vakációja alatt adott hírt arról, hogy pozitív koronavírus-tesztet produkált. A McLaren versenyzője először a tipikus tüneteket észlelte: szaglását és íz érzékét is elvesztette.

A 2020-as világbajnokság 9. helyezettje nem lett rosszul és nem érzett más tüneteket, de le kellett mondania a Dubaiba tervezett edzőtáboráról. Norris a helyi protokollnak megfelelően hotelszobájában vonult karanténba.

Még több F1 hír:

A karanténban töltött időszak hétfőn járt le, a McLaren szóvivője pedig megerősítette, hogy a versenyző egészségesen utazhat vissza Nagy-Britanniába.

Norrisnak negatív tesztet kell produkálnia a repüléshez, hazatérve pedig ismét karanténba kell vonulnia.

A vírus megzavarta a versenyző téli felkészülésére vonatkozó terveket, az két héttel elhalasztott szezonkezdet azonban lehetőséget ad számára, hogy pótolja a kiesett időt.

Az elmúlt fél év során Norris az 5. aktív versenyző, akinél kimutatták a koronavírust: rajta kívül Sergio Perez, Lance Stroll, Lewis Hamilton és Charles Leclerc járt hasonlóképpen.

Norrishoz hasonlóan Leclerc is a hetekben kapta el a vírust, szintén Dubaiban.

Sainz már jövő héten Ferrarit vezethet?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk „Verstappen kijelentése rasszista és lekicsinylő volt”
Következő cikk Fegyverszünet Stroll és Villeneuve között

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország