Norris „trükkösnek” érezte a Hamiltonnal kapcsolatos megjegyzései után kapott kritikákat

Mióta Lando Norris megérkezett az F1-be, úgy tekintettünk rá mint egy vicces és szerethető karakterre. Ez nem is igazán változott meg az utóbbi két évben, bár ő maga igyekezett komolyabban hozzáállni a dolgokhoz. Tavaly azonban volt egy nem feltétlenül kívánatos kijelentése.

Lando Norris, McLaren in the press conference

Lando Norris, McLaren in the press conference

Mark Sutton / Motorsport Images

Hiába azonban ez a könnyed, gyakran lazának tűnő megközelítés, azért Norris is csak emberből van, ezt pedig megtapasztalhattuk tavaly Portugáliában, amikor Hamilton 92., egyben rekordot döntő győzelme után a fiatal brit igyekezett inkább az autónak betudni honfitársa komoly sikereit.

Norrisnak akkor egy elég rossz versenye volt, hiszen ütközött Lance Stroll-lal és nem is tudott pontot szerezni. Valószínűleg a frusztráltság is beszélt belőle, amikor azt mondta, hogy Hamilton „egy olyan autóban ül, amelynek minden futamot meg kéne nyernie”, illetve „csak egy vagy két pilótát kell legyőznie, ennyi”.

A rajongók azonban eléggé nekiestek ezek után, így a következő napokban nyilvánosan is bocsánatot kért megszólalása miatt, és elmondta, hogy „figyelmetlen” volt, és nem akarta megsérteni Hamiltont, akinek ráadásul közvetlenül is küldött egy üzenetet.

Norris „trükkösnek” találta a kapott kritikákat, mivel Hamilton egyike azoknak a versenyzőknek, akiket a legjobban tisztel a mostani mezőnyben.

Még több F1 hír:

„Trükkös volt. Senkit sem tisztelek jobban a paddockban Lewisnál. Nekem egy dobogóm van, szóval nem igazán mondhatom azt, hogy nem végez jó munkát, mert tudom, hogy milyen nehéz azt az egyet is megszerezni.”

„Úgy érzem, hogy rendes srác vagyok, és próbálok is mindig az lenni. Néha azonban igyekszem kimondani az igazságot, és elmondani, hogy mit gondolok, az embereknek pedig nem mindig tetszik ez.”

„A megjegyzéseim, és különösen az F1-en belüli megjegyzéseim sosem fognak arról szólni, hogy bármit is elvegyek egy pilótától, vagy hogy tiszteletlen legyek az eredményeikkel szemben. Néha talán mondok pár rossz dolgot, amelyet felkapnak, vagy olyasmit mondok, amit nem kellene, mert nem gondoltam végig rendesen.”

„Ez is csak azért van, mert ember vagyok, és mindenki vét hibákat. Igazából én sosem kívánok semmi rosszat senkinek. Ez az érzelmekről és a hirtelen felindulásból kiejtett szavakról szól, de minden pilóta beleesik ebbe a hibába. Követtem már el hibákat, és még fogok is a jövőben” – mondta racionálisan Norris.

A McLaren-pilóta az egyik legszórakoztatóbb és leginkább aktív versenyző a közösségi oldalakon, és eddig ritkán okozott felháborodást a kommentjeivel vagy tetteivel. A brit azonban azt is kifejtette, hogy érzése szerint, ha valaki más mondta volna ezeket, mondjuk Räikkönen, akkor teljesen máshogy fogadták volna az emberek.

 

„Igen, ha Kimi mondta volna, akkor az emberek még imádták is volna. Semmit sem tehetsz ezzel, egyszerűen így látnak téged. Talán én megérkeztem, és én voltam eddig a vicces srác, nem olyan komoly, mint talán kellett volna, de úgy érzem, hogy jobb munkát végeztem ezen a téren mostanában.”

„Azt hiszem, hogy az emberek sosem látták még a rossz vagy az ideges oldalamat, aztán amikor kimutatom, akkor azt gondolják, hogy direkt csinálom és mindenkivel tiszteletlen vagyok, de nem ez a helyzet.”

„Mások is mondanak ilyet elég gyakran, de mivel ők mindig is ilyenek voltak, ezért azt normálisnak találják. Az egyik oka ennek, hogy eddig engem olyan jófiúnak tekintettek és hasonlók, aztán ha mondok valami kicsit agresszívebbet vagy durvábbat, akkor azt nem tudják hová tenni.”

„Így mennek a dolgok. Ezen nem is tudok változtatni, így látják az emberek egymást” – zárta Norris.

A Mercedes idén a tavalyi sikerek miatt kerül hátrányba


A Le Mans-i 24 órás verseny eddigi összes győztes autója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Vettelnek a Ferrarinál tapasztalt „negatív spirál” után változásra volt szüksége
Következő cikk Nagyon furcsa nevet kaphat 2021-ben az imolai versenyhétvége

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország