Norris többször is érintőre vette a falat a futamon

Lando Norris meglehetősen ideges volt az Azerbajdzsáni Nagydíj utolsó köreiben, ugyanis aggódott, hogy akár a pontszerző helyeknek is búcsút inthet.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, leads Lando Norris, McLaren MCL34

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A brit versenyző a kívántnál többször is közelebbi kapcsolatba került a bakui pálya mellett húzódó falakkal, ám végül csapattársa, Carlos Sainz mögött a nyolcadik helyen ért célba. Ezzel az újonc a bahreini hatodik hely után ismét pontokat szerzett a csapatnak.

"Néhányszor érintőre vettem a falat", nyilatkozta Norris a Motorsport.com-nak. "Egyszer három vagy négy körrel a vége előtt is odacsaptam az autót, ami miatt nagyon aggódni kezdtem, ugyanis erősnek tűnt az ütközés. Szerencsére a helyzetet menteni tudtam, az autó pedig kitartott, szóval végül minden jól alakult.

"Sokszor elmondtuk már, de ez a pálya nem igazán tűri a hibákat. Én vétettem néhányat itt-ott, ám szerencsére egyik miatt sem veszítettünk pontokat."

További híreink:

Norris sokáig a Racing Point versenyzőjét, Sergio Perezt üldözte a pályán, miközben maga mögött épp csapattársát, Carlos Sainzot kellett tartania. Végül aztán a csapat úgy döntött, egy második kiállást is beiktatnak, ami mindössze egy pozíciójába került, azt is csapattársa vette át, így végül nem vesztettek pontokat.

"Élveztem az elejétől a végéig, még akkor is, ha nem volt egy könnyű verseny. A futam nagy részében beragadtan Perez mögé, szerettem volna elé kerülni, de az egyenesekben nem volt meg a tempóm ahhoz, hogy előzéssel próbálkozzak. Egy kicsit frusztráló a helyzet, mert összességében megvolt az erő az autóban ahhoz, hogy valamivel jobban teljesítsünk, de a kettős pontszerzésnek ettől még nagyon örülök."

Carlos Sainz Jr., McLaren, on the grid
Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, in the pits
Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, leads Daniel Ricciardo, Renault R.S.19, and Charles Leclerc, Ferrari SF90
Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, leads Lando Norris, McLaren MCL34
Lando Norris, McLaren MCL34, leads Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14
Lando Norris, McLaren MCL34
Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, leads Lando Norris, McLaren MCL34
Lando Norris, McLaren MCL34
Lando Norris, McLaren MCL34, leads Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14, and Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
Lando Norris, McLaren MCL34
Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
12

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Todt nem reagál Ecclestone provokációjára
Következő cikk ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Ismét tarolt a Mercedes, mi történt Bakuban?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország