Norris: Tavaly hagytam győzni Danielt

A McLaren tavalyi évkönyvéből kerültek nyilvánosságra részletek, amiben a két pilóta, Ricciardo és Norris is leírta akkori gondolatait. Utóbbi egy kicsit oda is szúrt csapattársának.

Daniel Ricciardo, McLaren and Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Lando Norris hosszú távú szerződést kötött a McLarennel, a fiatal brit legalább 2025-ig marad a csapatnál. Ez szöges ellentétben áll csapattársa, Daniel Ricciardo helyzetével, akinek a wokingi csapatnál töltött ideje a jelek szerint a végéhez közeledik.

A két pilóta közötti kontrasztra már a most nyilvánosságra kerülő tavalyi évkönyv is egy jó példa, amelyeket a pilóták 2021 végén írtak csapatuknak. Ricciardo azt írta, hogy voltak nagyszerű magasságok, de „eléggé próbára tevő időszakokat" élt át első évében a McLarennél.

„Ez az, amiért élek, és köszönöm, hogy az első naptól kezdve mellettem álltatok. Rohadtul imádtam" - tette hozzá az ausztrál.

Még több F1 hír:

Míg Ricciardo röviden és tömören fogalmazta meg üzenetét, csapattársa egy egész A4-es lapot teleírt. Norris ráadásul vers formájában kezdte el az üzenetét, de a felénél abbahagyta a rímeket. Bár a csapata iránti szeretete érezhető, üzenetét egy gúnyos megjegyzéssel kezdte.

„Azért jöttem ide, hogy nyerjek, de idén ez nem jött össze (hagytam Danielt)" - szól az első mondat.

Norris a Monzai Olasz Nagydíjra utal, ahol Max Verstappen és Lewis Hamilton között elszabadultak az indulatok, és összeütköztek a pályán. Ricciardo ezután átvette a vezetést Norrisszal a nyomában, de utóbbi utasítást kapott, hogy ne előzze meg csapattársát, hogy biztosítani tudják a McLaren kettősgyőzelmét.

Spa-Francorchamps már készen áll a futamra, emlékezetesen akarnak „búcsúzni”


Nézd meg te is a 24 órás spái futam videós összefoglalóját:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher: az emberek manapság túl gyorsan kezdenek kritizálni az F1-ben
Következő cikk Leclerc már elindult Spába – KÉPEK!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország