Norris támogatja a McLaren "kőszívű" döntéseit

Lando Norris, a McLaren Forma-1-es csapatának pilótája elmondta, támogatja a gárda műszaki strukturájának átszervezését, hozzátéve, hogy a főnököknek néha „kőszívű” döntéseket kell hoznia.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A vezérigazgató, Zak Brown kérésére Andrea Stella csapatfőnök által elvégzett átvilágítás a McLaren műszaki igazgatójának, James Keynek az állásába került. Helyére a csapat egy háromágú vezetői struktúrát alakít ki, ahol Peter Prodromou felel az aerodinamikáért, David Sanchez az autó koncepciójáért és teljesítményéért és Neil Houldey vezeti a mérnöki és tervezőcsapatot.

A Motorsport.com kérdésére Lando Norris elmondta, teljességgel kiáll minden döntés mellett, amit Stella és Brown hoztak, hozzátéve, a változtatások szükségesek voltak: „Azt hiszem, mivel a pilóta vezeti a dolgot, amit ez a dolog érint, bíznom és hinnem kell azokban, akik a csapatot irányítják.”

„Ez Zak és Andrea és még mindig nagyon hiszek bennük. Andrea új ebben a szerepkörben, de a kis idő alatt, amit eltöltött benne, bár más csapatokról nincs tapasztalatom, de úgy gondolom, hogy hihetetlen jó munkát végez.”

„Azt kell, hogy mondjam, le vagyok nyűgözve. Nagyon, nagyon nagyra tartom Andreát. Szerintem a paddockban nagyon sokan vannak ezzel így. Szóval nagyon hiszek bennem, szerintem remek munkát végez és bízok az általuk hozott döntésekben, ami szerintük jó a csapatnak, az jó szerintem is.”

„Egyértelmű, hogy nem végeztünk olyan jó munkát csapatként, főleg olyan csapatként nem, ami a bajnoki címért szeretne küzdeni. Messze vagyunk még attól a szinttől és valahogy el kell érnünk, ezért történtek a változtatások.”

Norris elismerte, hogy nem mindig könnyű olyan komoly lépéseket hozni, mint amelyek Key távozását eredményezték: „Örülök, hogy nem én vagyok ebben a helyzetben, nagyon kemény meló. Egy ponton azonban mindenkinek meg kell hoznia ezt a döntést, ahogy Zaknek, úgy minden főnöknek.”

„Elvégre ez üzlet és ami jó az üzletnek, az nem feltétlenül a legkedvesebb megoldásnak tűnik kívülről. Néha egy kicsit kőszívűnek kell lenni. Minden csapatban megtörténik ez, nem csak a McLarennél, mindenkinél van ilyen a rajtrácson.”

Norris volt csapattársa, Daniel Ricciardo közben úgy érzi, visszatérhet a rajtrácsra.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Komoly baki miatt kellett "bekötött szemmel" vezetnie a pilótáknak az első szabadedzésen Ausztráliában
Következő cikk Verstappen figyelmeztetett: "Nem maradok sokáig a Forma-1-ben, ha..."

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország