Norris: szó sincs arról, hogy a McLaren „emberfeletti” dolgokat érhet el Bakuban

A McLaren pilótája, Lando Norris szerint hiába gondolja azt egykori csapattársa, Carlos Sainz, hogy a „rakétájukkal” komoly eredményt érhetnek el Bakuban az Azeri Nagydíjon, ő nem számít arra, hogy kivételesen erősek lesznek.

Norris: szó sincs arról, hogy a McLaren „emberfeletti” dolgokat érhet el Bakuban

Annak ellenére, hogy már nem csapattársak, továbbra is remek kapcsolatot ápol egymással Carlos Sainz és Lando Norris. A McLarennél maradt brit még a monacói verseny előtt azt írta Sainznak, hogy akár győzhet is, a spanyol pedig valóban egy második hellyel távozhatott a hercegségből.

A monacói versenyt követő sajtótájékoztatón Sainz mondta azt, hogy ő Bakuban Norris „rakétájára” fogadna. Norris az Azeri Nagydíjat megelőzően elmondta, hogy örült, hogy a barátjával ünnepelhetett a dobogón, de szerinte semmi extrára nem szabad számítani a McLarentől ezen a hétvégén.

„Magabiztosak és optimisták lehetünk egy jó szereplést illetően, de nem gondolom, hogy bármi emberfelettit vagy váratlant tudunk majd nyújtani” – mondta Norris az FIA sajtótájékoztatóján. „Jó autónk van, szerintem már az eddigi versenyeken megmutattuk, hogy az autónk a pályák többségén jól működik.”

„Ettől függetlenül még nem mondhatjuk azt teljes mellszélességgel, hogy gyorsabbak leszünk a Mercedesnél vagy a Red Bullnál. A legjobb teljesítményt próbáljuk nyújtani, hátha összejön egy olyan eredmény, mint legutóbb.”

Még több F1 hír:

A Motorsport.com-nak adott interjújában Norris még ennél is borúlátóbban fogalmazott, mégpedig a kiemelt témát szolgáltató hátsó szárnyak miatt.

„Nincsen olyan szépen billegő hátsó szárnyunk, mint egyeseknek, szóval egyértelműen hátrányban vagyunk bizonyos csapatokhoz képest” – nyilatkozta Norris. „Ettől függetlenül jó helyzetben vagyunk, szerintem jó teljesítményt tudunk majd kisajtolni az autóból. Egyelőre azonban csak ennyit tudok, nem is tudom, hogy mire számíthatunk.”

„Eddig amikor azt mondtam, hogy rosszak leszünk, jó eredményt értünk el, és ez igaz az ellenkezőjére is. Majd meglátjuk, hogyan alakul a hétvége. Nem kell semmi különleges változtatást elvégeznünk, eddig is jól dolgoztunk, ha ezt folytatni tudjuk, akkor nem lesz semmi gond.”

Olasz sajtó: a Ferrari döntött, a „Superfast” motorral debütál a 2022-es autó

megosztás
hozzászólás
Gasly már szinte „sajnálta” Hamiltont monacói csatájuk során
Előző cikk

Gasly már szinte „sajnálta” Hamiltont monacói csatájuk során

Következő cikk

Így monitorozza az FIA a hétvégén a hátsó szárnyakat

Így monitorozza az FIA a hétvégén a hátsó szárnyakat
Hozzászólások betöltése