Norris szerint Törökországban az interek talán még jobbak voltak száraz pályára, mint a száraz pályás gumik

Lando Norris, a McLaren pilótája a múlt heti Török Nagydíj után elmondta, meglepte, hogy az intermediate esőgumik mennyire jól működtek az autón a vasárnapi futamon, ahol a leggyorsabb kört is megszerezte.

Lando Norris, McLaren MCL35 on the grid

Lando Norris, McLaren MCL35 on the grid

Andy Hone / Motorsport Images

A McLaren számára vasárnap délelőtt még nagyon úgy tűnt, hogy nem sok keresnivalójuk lesz Törökországban, hiszen gyenge időmérőjük után még rajtbüntetéssel is sújtották őket, így csak a mezőny hátsó részéből indulhattak.

Ehhez képest a nap felzárkózását Carlos Sainz és Lando Norris mutatták be, akik végig egyenletesen jó tempóban tudtak autózni a köztes esőgumikon, Sainz ötödik lett, de nem sokkal maradt le a két Ferraritól és Pereztől, míg Norris, aki a leggyorsabb kört is elhozta, a nyolcadik helyen ért célba. A fiatal brit szerint elsősorban annak volt ez köszönhető, hogy a gumik milyen jól működtek vasárnap:

Még több F1 hír:

„A slickeket szerintem, pláne ezen az aszfalton, öngyilkosság lett volna feltenni. Szerencsére az interek, miután slickké koptak, talán még jobban is működtek, mivel sokkal könnyebb őket felmelegíteni. Nagyon lágyak. Emiatt a végén is volt tapadás és tudtam menni egy 1:36-ot.

„Az utolsó kanyarokban állt a víz, csak ott három-négy másodpercet vesztettünk. Szóval így belegondolva az intereken egyes kanyarokat egész hétvégén sokkal gyorsabban lehetett bevenni, mint slickeken, ami nagyon fura. Persze ez elsősorban az aszfalt miatt volt.”

 

„Vannak dolgok, amiket csinálhattunk volna máshogy, de az volt a célunk, hogy ne gyaluljuk le őket, erre összpontosítottunk, hogy ahelyett, hogy meggyilkoljuk a gumikat, úgy használjuk őket, ahogy kell, és ez kifizetődött.”

Norris elismerte, hogy mind az ő eredménye, mind Carlos Sainz ötödik helye meglepő volt a szombati napjuk után: „Ha tegnap este ezt mondja valaki, nem hiszek neki. Ez volt a célunk, tudtuk, hogy jó az autó. Igyekeztünk kimaradni a balhékból és ez sikerült is, úgyhogy örülünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton elárulta, mit akar mindenképpen látni következő szerződésében
Következő cikk A Racing Pointnál nem érzik úgy, hogy elszúrták Stroll versenyét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország